Keresés
Close this search box.

Peugeot nyerte a fogadást

2015-ben már több alkalommal volt rá példa, hogy rallyt kedvelő és űző barátok kilátogatnak az FRT futamra és nem csak a kategóriájukban küzdenek a másodpercekért, hanem egymás ellen is, ami mindig izgalmasabbnak bizonyul, hiszen különböző tapasztalatokkal és még különbözőbb versenyautókkal állnak rajthoz. Hogy ki is vett ebben részt, Erdélyi György, Kovács István, Zachár László, Szalai László és Németh Árpád.

Erdelyi FRT beh

Gyuri, mi is történt Kiskunlacházán, hogy végül a BMW-vel kellett versenyezned a Suzuki helyett?

Igen, sajnos a Suzuki feladta és közel 2 órán keresztül próbálgattuk, de nem akarta az igazunkat. A vicces az volt, hogy reggel, még hidegen indult, aztán kipróbáltam egy körre, de egy kábel elszakadt, mint azóta kiderült. Sajnos ezt a helyszínen nem is tudtuk megállapítani és ezáltal javítani sem, így azzal az 1-6-os BMW-vel hasítottam a pályán, amivel Zachár Laci barátom.

Zachar FRT beh

Laci, milyen volt számodra azt első olyan FRT, ahol már te is versenyeztél?

Nagyon élveztem, illetve sógorom is ezt a hétvégét, ugye számára ez volt az első verseny, ahol egyáltalában kint volt, így talán duplán annyira élvezte, mint én. Szinte el sem tudom mondani mennyire jó érzés volt elrajtolni és terelgetni a BMW-t. Annyira újdonság volt ez a számunkra, hogy még azt sem tudtuk, merre menjünk. Aztán kaptam egy kis segítséget, hogy a dupla gumikat kell nézni. Ezután már egy kicsit könnyebben tájékozódtam. Az eredményekről ne is beszéljünk, részben az autó nem elég erős ahhoz, hogy a H/4-es kategóriában labdába rúghasson, de még én is tapasztalatlan vagyok. Ennek ellenére kategória 3. helyet értünk el, de ez sajnos csak azért, mert hárman indultunk a kategóriában és nem volt más ellenfél.

Szalai FRT Beh

Szalai László, „Okoska”, hogy tetszett neked szárazon ez a terep?

Kihoztam a maximumot a kis Peugeot-ból az már biztos, hiszen minden körben szinte ugyanazt az időeredményt értük el Szilivel, aki a 4-ből 3 körön keresztül a jobb1-ben ült mellettem. Megnyertem a fogadást és kitapasztaltam a kisautót, most már jöhet az éles verseny Dredán György barátommal, ha minden igaz, akkor Lyukóbánya – Parasznya május végén.

Nemeth FRT beh

Árpi, milyenek voltak az első FRT-s élmények?

Meglepődtünk Zsuzsival mindketten a pályán, mert teljesen másra számítottunk. A sprintek után azt hittük, hogy egy lassabb gumikerülgetős versenyre csöppenünk, de ennek ellenére egy nagyon lendületes pályán találtuk magunkat, ami ideális a lassítók gyakorlására, és a ritmusa is jó. Az egész napnak, a versenynek, a csapatnak jó volt a hangulata a szeles idő ellenére is. Nagyon jó kis társaság jött össze ezen a szombati FRT-n, amit kifejezetten élveztünk, és reméljük lesz még ilyen alkalom.

Köszönöm a riportot!

Partnereink:

P92 RDI Kft.

Art Deko Line Kft. – A szín vonala

Formula – Autósportmagazin

Multicash Kft.

Targo Trans Kft.

Olajszer-Tech Kft.

Hauser – Kerékpár Magyarország

Szállíttat? RO-BA Trans-ra Számíthat!

PRINT Profi

KZ Invest Kft.

North Racing

Tomi Sütöde Kft. – A barátság összeköt

IEJ Zrt. – Így élj jobban

www.sfemkovacs-lakatos.hu

www.fodoraukcio.hu

Cannabis Energy Drink

Gumicentrum Kft.

Centrum Logistic Kft. Göd

Centrum Oil Kft. Göd

Festék Mester Kft.

Creditstream Consulting Kft.

Hús-Hentesáru Nagykereskedés Malac és Más kft.

Stockbauer Tanácsadó Kft.

Resistance Kft. – Hegesztéstechnika

Szuromi Racing

C-telep Kft.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top