Keresés
Close this search box.
Fotó: Red Bull Content Pool

Pierre Gasly álma valóra vált

Fotó: Red Bull Content Pool

Most már nem titok: ahogy azt sejteni lehetett, Pierre Gasly lesz 2019-től Max Verstappen csapattársa. A francia autóversenyző elmondása szerint épp alsónadrágban volt, amikor megkapta a jó hírt. Az ifjú titán ráadásul ideális választás lehet, hiszen nem csak rendkívül tehetséges, hanem évek óta jó barátságot ápol jövendőbeli csapattársával, Max Verstappennel.

Egy kis visszatekintés: Gasly egész életében fontos szerepet töltött be a sport, hiszen már gyerekkorában imádott többek között teniszezni, focizni vagy például síelni. Autósportos karrierje 2006-ban kezdődött, amikor 10 éves volt, innentől pedig nem volt megállás, szélsebesen lépkedett egyre feljebb és feljebb a kategóriákban, a World Series by Renault 3.5-ben is versenyzett, ahol Carlos Sainz Jr. volt a csapattársa, ebben a szériában összesen nyolcszor állhatott fel a dobogóra. A királykategóriában tavaly októberben, Malajziában debütálhatott a Toro Rosso színeiben.

„Egy álom vált valóra számomra, hogy 2019-ben az Aston Martin Red Bull Racingnél versenyezhetek, nagyon izgatott vagyok, hogy az egyik topcsapathoz csatlakozhatok” – idézi Gasly szavait a Red Bull Racing hivatalos oldala, amelyben a francia hangsúlyozta: ez volt a célja azóta, amióta 2013-ban csatlakozott a Red Bull junior programjához.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke hozzátette: Gasly bizony kiérdemelte magának az ülést, hiszen az utóbbi alig egy évben bebizonyította, hogy van helye a legjobbak között.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top