Keresés
Close this search box.
amber portugal rali 2019 murva (1)

Portugália, az első murvás rali

A koronavírus járvány átírta a tradicionális rali világbajnoki versenynaptárat. Immár két éve, hogy a mezőny nem látogat el Dél-Amerikába. A hétvégi Portugál Rali így idén sem egy dél-amerikai ralit követően kerül megrendezésre, mint korábban, hanem éppúgy, mint tavaly, a pandémiának köszönhető Horvát Rali után. Az első murvás európai rali nagy népszerűségnek örvend. Mindig örömmel látogat el a világbajnoki ralimezőny ebbe a csodás országba, s ez idén sincs másként.

A Monte-Carlo Ralit követően idén immár másodszor csap össze két ralilegenda, Sebastien Loeb és Sebastien Ogier. Mindketten csak néhány ralin állnak rajthoz az idei szezonban, s a hétvégi verseny egyike ezen keveseknek. A szezonnyitón tarolt a két francia. Sebastien Loeb nyerte a hibrid éra első megmérettetését, miközben Ogier a második lett. Utóbbi minden bizonnyal visszavágásra készül, s kérdés, hogy beleszólhat-e kettejük csatájába a világbajnokságban jelenleg vezető tinédzser, Kalle Rovanpera, vagy a második helyezett Thierry Neuville.

Sebastien Loeb számára nem ismeretlen a siker Portugáliában, igen ám, de győzelmeit a jelenlegi helyszíntől délre Faróban érte el, nem pedig a Matosinhosban, ahol az utóbbi időben berendezték a rali főhadiszállását. Ogier ilyen értelemben tapasztaltabb a Porto körüli utakon. Ogier ráadásul kétszer annyi Portugál Ralin vett részt, mint kilencszeres világbajnok honfitársa. Loeb dolgát az sem könnyíti meg, hogy negyedikként vág neki a ralinak (az egyéni ponttáblán elfoglalt helyének megfelelően), s ha az időjárás meleg marad, őrá is hárul majd az élen haladók kegyetlen sorsa, az úttisztogatás a mögöttük jövők – így többek között a nyolcadik Ogier – előtt.

S ha Loebnek nehéz dolga lesz, az elsőként rajtoló Rovanperának még nehezebb. Ráadásul két csapattársa mögüle rajtol és így jobb esélyekkel vág neki a hétvégének. Ogier öt Portugál Raligyőzelmet tudhat magáénak, miközben Evans dobogós helyezést célzott meg azután, hogy 2021-ben ő nyerte ezt a ralit.

Idén is gyors és technikás murvás utak várják a ralimezőnyt Portótól északra és az ország belseje felé. Az utak először puha homokosak, de másodjára már kövesek és szétszabdaltak lesznek. Egy sor trükkös kanyart rejtenek a dombok. Meleg és száraz időt jósolnak a hétvégére. Így nem várhatóak olyan eszeveszett nehéz körülmények, mint 2001-ben. Akkor az esőzések következtében járhatatlan utak miatt sokat panaszkodtak a csapatok. Inkább iszapbirkózást lehetett volna rendezni, mintsem raliversenyt.

S hogy mi történt tavaly az európai földrész legnyugatabbra fekvő országában? Elfyn Evans elporolta a mezőnyt. A walesi pilóta egy nagyon nehéz murvás Portugál Ralin győzedelmeskedett. Őt Dani Sordo követte a célban, aki az egész verseny során jó tempókat ment, nyomás alá helyezte a vezető pilótát, de csak pénteken tudott szakaszgyőzelmet szerezni. A harmadik helyen Sebastien Ogier ért célba a Toyotával.

Dani Sordo egyébként a hétvégén debütál a hibrid korszakban a Hyundaijal. A születésnapját nemrég ünneplő spanyolnak Portugália szinte a második otthona. Sordo lehet a hétvége meglepetésembere. Idén még nem állt rajthoz, s nem tudni, hogy mire lesz képes a számára igencsak ismerős terepen. Andrea Adamo volt Hyundai csapatvezető szerint Sordo számára ideális lesz a Portugál Rali. A ’Mr. Megbízhatóságnak’ nevezett pilóta tulajdonságai és rajtpozíciója is predesztinálja arra, hogy nagyszerű teljesítményt tegyen le a nehéznek ígérkező versenyen.

A rali

Az elmúlt évek sikerességét követően a rali főhadiszállása idén is Portótól északra található Matosinhosban, az Exponor kiállítási központban lesz berendezve. Ahogy 2021-ben is, idén is csütörtök este Coimbrából rajtol el a mezőny, de a napot ezúttal egy új utcai szuperspeciális szakasszal dobják fel. Az útvonal szinte egy az egyben a tavalyi.

Pénteken az Arganil melletti híres utakon három gyorsasági szakaszt teljesít a mezőny kétszer, délelőtt és délután. A nap egy újabb és egy nagyon kedvelt régebbi szakasszal zárul. A Mortágua tavaly 20 év kihagyás után került vissza, s nem maradhat el természetesen a Lousada Rallycross pályán vívott nagyon látványos csapatás sem.

Szombat, a rali leghosszabb napja, a maga 164,98 km-es hosszával, már ami a gyorsasági szakaszokat illeti. Matosinhostól északkeletre kirándul a mezőny a Cabreira hegyekbe, két gyorsasági szakaszra. Az idei leghosszabb gyorsasági szakasz (37,24 km), az Amarante ezután következik. Délután ismét e három szakasz kerül sorra, mielőtt egy újabb utcai szakasz következne a Douro folyó torkolatánál.

Az utolsó nap nem szólhat másról ezúttal sem, csakis a híres Faféról és a kilátogató hatalmas tömegről. Ekkor öt gyorsaságival kell megküzdenie a ralisoknak, s az utolsó, a Fafe2 lesz a Power Stage.

A rali 21 gyorsasági szakaszból áll majd, s ezek összesen 330,16 kilométert tesznek ki. A rali teljes távja: 1518,52 km.

(Szerző és nyitókép: Amber PR)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top