Keresés
Close this search box.

Szentes Open először!

blank

A szentesi Szilver TSE versenyrendezőként kilép a nemzetközi porondra. November 9-én ugyanis International Opent rendeznek Szentesen. A Csongrád megyei város évtizedek óta a magyar táncsport fellegvárának számít, ám ez az első alkalom, amikor rangos nemzetközi eseménynek ad otthont.

László Csaba az egyik legeredményesebb magyar versenytáncos, többszörös magyar bajnok, világ- és Európa-bajnoki érmes, többszörös Világjátékok-résztvevő. Jelenleg a Szilver TSE igazgatójaként dolgozik, most többek között azon, hogy minél jobban sikerüljön a Szentes Open. „Számtalan versenyt rendeztünk már, úgy gondoltuk, hogy eljött az idő arra, hogy nemzetközi mezőnyt lássunk vendégül. Az International Open a World Open után a második legrangosabb világranglista pontszerző versenynek számít, és bízunk abban, hogy mindenki elégedetten fog távozni Szentesről. A magyar párosokon kívül elsősorban a környező országokból érkeznek táncosok, de érkezett nevezés például Dániából és Ázsiából is.” – mondta László Csaba.

A Szentes Open előrendezvényeként, november 8-án hobbitáncosoknak szerveznek versenyt, amelyre ugyancsak népes mezőny érkezik.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top