Keresés
Close this search box.

Szilveszter egy nagy lépés – nem csak az újév felé!

blank

Mindig hangsúlyozzuk, hogy a Szilveszter Rally mindig igazi rallye ünnep a mogyoródi versenypályán és környékén a sajátos hangulata miatt. Ám a JLG Motorsport nem csak ezért került igazán ünnepi hangulatba a verseny végére, hanem mert csapatunk fiatal tehetsége Lövei Márk friss jogosítványával a zsebében sikerrel teljesítette a 18. Szilveszter Rally-t, élete első igazi rallye versenyét Fehérvári Csabával a jobb egyben.

Az örömteli végeredmény ez, de az idáig vezető út azért igencsak rögös volt. Elsősorban adminisztratív okok miatt Márk és Csaba előfutóként vehettek részt a versenyen. Ettől és persze a Márk fejére sokszor ráolvasott anyai-atyai-csapatvezetői intelemtől függetlenül – miszerint az előfutónak nem a verseny megnyerése és a pályacsúcsok beállítása a feladata – természetesen mindenki árgus szemekkel leste a gyorsaságin általuk teljesített időket. Mivel azért tulajdonképpen igencsak mély vízbe dobták fiatal tehetségüket – bár inkább fejest ugrott ő magától is – hiszen ilyen összetett követelmény rendszerű, változatos pályán zajló versenyen most indult először egy komoly erős versenygéppel, így mindenki izgalommal várta, hogy birkózik meg a feladattal. Márk viszont kézilabdás hasonlattal élve igazi ziccerként abszolválta első rallye versenye kihívásait.

Kihívásból akadt néhány, mivel a technika ördöge csak beköltözött a JLG Motorsport versenyautóiba. A Subaruval az első esti gyorsaságin és a második nap első körében rendben volt minden majd miután a sebességváltó elkezdte kidobálni a fokozatokat, a csapat inkább egy elegáns autócsere mellett döntött, így Márk és Csaba átültek a csapat Mitsubishi Lancerébe és azzal folytatták a Szilveszter Rallyt. A jó öreg WRC replika egy kicsit jobban bírta a gyűrődést, bár az is adott munkát a szerelő csapatnak, de végül szerencsésen célba hozta párosunkat.

Másik kettősüknek Jedlóczky Lászlónak és Hubicska Melindának csak három gyorsasági volt az idei Szilveszter Rallye mivel úgy döntöttek, hogy inkább a csapat fiatal párosa gyűjtse tovább a versenykilométereket és teljesítse az egész versenytávot a Mitsubishivel. A nap végére Márk autózását és időeredményeit látva azonban ezt egy cseppet sem bánták, hiszen a fiatal versenyző teljesítménye révén boldogabbak voltak, mintha megnyerték volna a versenyt!

A 18. Szilveszter Rallye egy örömteli nagy lépés volt az egész csapat számára, egy újabb nagyon hiteles igazolás abban, hogy a Márkkal három éve elkezdett munka gyümölcse egy rettentő gyors, a komoly versenytechnika kezelésére és a komoly versenyek kihívásainak leküzdésére érett igazi sportembert eredményezett ebben a sportágában is.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top