Keresés
Close this search box.
img 5868

Thierry Neuville-é a Monte-Carlo Rali-győzelem

Thierry Neuville keresztülhúzta Sebastien Ogier számítását és megszerezte a 2024-es Rali Világbajnokság első győzelmét vasárnap Monte-Carlóban. Ogier tizedik Monte-győzelmére gyúrt, de szombaton elvesztette az első helyezését és már nem is tudta ledolgozni hátrányát a vasárnapi célig. A bronzérmes helyre Elfyn Evans ért be a Toyotával. A címvédő Kalle Rovanpera ezen a ralin nem állt rajthoz.

A szokásos útviszonyok fogadták a ralimezőnyt Dél-Franciaországban. Már pénteken kifogtak a jeges hegyi utak néhány élmenőn. A rajongók jártak jól, akik többek között Ott Tanak és Takamoto Katsuta autóját is visszatolták az útra. 

„Nincsenek erre szavak. Annyira nagyszerű volt ez a hétvége, nagyon jól éreztem magam az autóban. Az egész csapat remek munkát végzett, és úgy hiszem, hogy az egész csomag nagyszerűen működött. Mindig vannak javítani való dolgok, folytatnunk kell a munkát, de nagyon boldogok vagyunk, hogy megnyertük ezt a ralit.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta, aki majd a gyorsasági szakaszok felén győzedelmeskedett.

Thierry Neuville nagyon is tisztában van azzal, hogy mi az idei év tétje. A Hyundai pilótája nagyon régóta áhítozik a világbajnoki címre, s idén ez elérhető közelségbe került a belga számára. Sem a címvédő Kalle Rovanpera, sem a nagyágyú Sebastien Ogier nem teljesít teljes szezont, így várhatóan Neuville, Evans és Tanak között dől majd el a 2024-es világbajnoki cím sorsa.

Bár a Monte-Carlo Rali első napját még a harmadik helyen zárta, de Neuville a szombati első gyorsasági szakaszon megszerezte Sebastien Ogier-tól a második helyet, majd még dél előtt az első helyre ugrott, miközben elolvadt az első helyen álló Elfyn Evans előnye. Az idén bevezetett új pontrendszer alapján, így Neuville mindent megszerzett, ami megszerezhető volt. Szombati első helyezése 18 pontot, a vasárnapi elsősége pedig hét pontot hozott számára. A Power Stage-en továbbra is az első öt helyezettet jutalmazzák. Az itt szerzett első helyért tehát Neuville öt további pontot gyűjtött.

Ott Tanak visszatért a Hyundaihoz az idei évre, s az első versenyén a negyedik helyet szerezte meg. Az egész rali során egy misztikus motorproblémával küzdött 2019 ralivilágbajnoka, ami valószínűleg a pénteki kicsúszásának köszönhető, e a szombati szakaszgyőzelme megmutatta, hogy mire lesz képes az i20 N volánja mögött. 

Adrien Fourmaux ralis pályafutása legjobb eredményét húzta be vasárnap. A francia pilóta ötödik lett az M-Sport Ford Pumájával. Az első tizet Andreas Mikkelsen, Takamoto Katsuta, és a három WRC2 pilóta, Yohan Rossel, Pepe Lopez és Nyikolaj Griazsin zárja. 

A következő világbajnoki raliversenyre három hetet kell várnunk, 2024. február 15-18. között kerül megrendezésre a Svéd Rali, az egyetlen téli ralihelyszín. Ezen a havas, zord ralin általában az északi pilóták vannak előnyben, s ez nem volt másként tavaly sem. Az észt Ott Tanak ugyanis az első tavalyi győzelmét húzta be Svédországban az M-Sport Fordjával. Mivel idén mindennél nagyobb esélye van második világbajnoki címét begyűjteni, Tanak minden bizonnyal azon lesz, hogy megismételje tavalyi sikerét a Skandináv országban.

(Forrás és nyitókép: Amber PR)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top