Keresés
Close this search box.
tombrady

Tom Brady ismét visszavonult

Tom Brady hivatalosan bejelentette, hogy befejezi pályafutását az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligában (NFL).

A liga egyetlen hétszeres Super Bowlgyőztes játkosa a közösségi médiában egy egyperces videóban mondott köszönetet a családjának, szurkolóknak, csapattársaknak, ellenfeleknek.

Brady 2000 és 2019 között a New England Patriots játékosa volt, csapatával hat Super Bowl-t nyert. Ehhez még egyet hozzátett a Tampa Bay Buccaneersszel, amellyel 2021 februárjában bizonyult a legjobbnak.

A 45 esztendős irányító napra pontosan egy évvel ezelőtt, miután csapatával a főcsoport-elődöntőben a Los Angeles Ramstől kikapott, bejelentette visszavonulását, akkor azonban néhány héttel később úgy döntött, mégis folytatja pályafutását.

Brady a mostani szezonban is eljutott a rájátszásig a floridai csapattal, azonban a playoff első körében a Dallas Cowboysszal szemben búcsúzott.

A sportág történetének legsikeresebb játékosa minden jelentősebb statisztikai mutatóban – td-passzok, győzelmek, passzolt yardok – vezeti az NFL örökrangsorát. Háromszor választották az idény és ötször a Super Bowl legértékesebb játékosának.

(Forrás: MTI, nyitókép: Facebook / Tom Brady)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top