Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Tóth Krisztián nehezen birkózik meg a nyomással

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Kikapott a második mérkőzésén a cselgáncsozó Tóth Krisztián, ezzel pedig a nyolcaddöntőben búcsúzni kényszerült az ötkarikás játékoktól.

A világ– és Európa-bajnoki ezüstérmes Tóth – a kenyai Kiplangat Sang legyőzése után – a második körben azzal a kínai Cseng Hszün-csaóval mérkőzött, aki a 32 között meglepetésre ipponnal verte a súlycsoport kiemelkedő egyéniségét, az athéni olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok görög Iliasz Iliadiszt. Az Ázsia-bajnoki harmadikkal Tóth kétszer találkozott, egyszer nyert, egyszer kikapott.

Harmadik összecsapásuk egy percig sem tartott: a 22 éves magyar dzsúdós éppen dobást próbált indítani csaknem egy fejjel magasabb ellenfelével szemben, amikor a kínai elkapta a karját, mögé lépett, és ippont érően földre vitte.

„A kínai megcsinálta ugyanazt, amit a görög ellen. Krisztián inkább a saját taktikáját próbálta erőltetni, nem kizárni a kínait. De nem lehet hibáztatni ezért a versenyzőt, ez benne van, pillanatnyi kihagyás volt” – értékelt Pánczél Gábor, Tóth Krisztián edzője.

A KSI cselgáncsozója azt mondta, úgy érezte, meg tudja verni Hszün-csaót.

„Nem azt mondom, hogy hibáztam, egész egyszerűen ez a sport. Igazából ez az ember nem nagyon dobált korábban, inkább taktikai meccseket csinált. A görögöt eldobta, úgy voltam vele, hogy meglepte, valamilyen szerencsés okból el tudta dobni, hát a mai napon másodjára volt szerencséje” – nyilatkozott Tóth Krisztián, aki első olimpiáján vett részt.

Hozzátette: az utóbbi időben olyan pszichés hullámvölgyek jellemezték, hogy nem tudta, milyen formában van.

 

„Agyonnyom az olimpia”

Tóth Krisztián szerint „agyonnyomja az olimpia” a magyar sportolókat. Úgy véli, „otthon senkinek nem felel meg semmi.”

A 90 kilogrammban világ– és Európa-bajnoki ezüstérmes Tóth jelezte, az utóbbi időben olyan pszichés hullámvölgyek jellemezték, hogy nem tudta, milyen formában van.

„Nem tudom, hogy ez közép-európai vagy magyar betegség-e, de akivel a faluban beszélgettem ezekről, mindenkit agyonnyom az olimpia” – fogalmazott. Hozzátette: épp tegnap olvasott cikkeket, és „borzalom volt”.

„Ha valaki aranyérmet szerez, akkor az folyamatosan kokszol, ha valaki ezüstérmet szerez, akkor az hogy rontotta el a döntőt, ha valaki kiesik, akkor… Hallottam olyat, hogy csak súly a repülőn, akkor meg minek jön ki…” – fakadt ki kiesése után Tóth.

„Otthon senkinek nem felel meg semmi. Nem tudom, hogy ez minek köszönhető. Mi az országot képviseljük, tudása legjavát szeretné szerintem mindenki kiadni, aki itt van. Nyilván van, akinek ez arra elég, hogy három-négy olimpiai bajnoki címet szerezzen, van akinek arra, hogy kijutott…” – fogalmazott.

Hozzátette: valahogy át kellene strukturálni ezt a „sporttal kapcsolatos dolgot”.

„Én azt hittem magamról, hogy fejben nagyon erős versenyző vagyok… De egész egyszerűen agyonnyom ez az egész” – mondta Tóth Krisztián.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top