Keresés
Close this search box.

Tunézia, az ízek országa

blank

Tunézia nem csak páratlanul szép tájairól, hanem a színes gasztronómiájáról is híres. Habár a konyhájuk viszonylag egészségesnek és változatosnak nevezhető, azonban könnyen bele lehet feledkezni a finom falatokba, s akár a nyaralás alatt is felszaladhat egy-két pluszkiló.

Tudni kell, hogy a tunéziai konyha alapvetően igencsak fűszeres – ebből adódóan az egyik legnépszerűbb ételük a harissa, amely egy csípős-paprikás alapú krém. A helyiek egyébként úgy vélik, hogy nincs jóízű étkezés harissa nélkül. Népszerűségéből adódóan többféle változatban is kapható, például van mentával, gyömbérrel, bazsalikommal vagy kurkumával megbolondított is. Érdekesség, hogy a harissa olyannyira népszerű, hogy októberben külön fesztivált is rendeznek ennek az ételkülönlegességnek.

Mivel Tunézia a Földközi-tengernél található, így a gasztrokultúrájénak jelentős részét a tenger gyümölcsei teszik ki, s szinte bárhol fogyaszthatunk tintahalat vagy éppen polipot, ízlés szerint.

Azt azonban kevesen tudják, hogy a sajt és a bor is hatalmas népszerűségnek örvend a helyiek körében – annak ellenére, hogy egy iszlám országról van szó. Ebben az ország történelme is közrejátszhat: 1878-ban Anglia és Franciaország egy titkos megállapodást írt alá, amelynek egy részét képezte az a kitétel, hogy Tunézia francia fennhatóság alá kerül. Ennek értelmében Franciaország 1880-ban megtámadta az Észak-afrikai országot, s 1881. május 12.-én francia protektorátus lett. Tunézia még a második világháború ideje alatt is a Vichy-Franciaország gyarmata volt, függetlenségét pedig 1956-ban szerezte vissza.

A tunéziai és a francia történelem egybefonódása a mai napig érezteti hatását, hiszen a helyi emberek többsége egészen kisiskolás korától tanulja a francia nyelvet.

Viszont – a kis történelmi kitérőnk után – térjünk csak vissza a helyi sajtokra és borokra: érdemes a szállodák éttermeiben végigkóstolni a kínálatot, hiszen igencsak érdekes ízekkel találkozhatunk. A borokat illetően: sokak szerint a rosé és a vörös viszi a prímet, de fehéret is találhatunk a boltok polcain. A borok kiváló minőségéhez egyébként az ideális körülmények is hatalmas szerepet játszanak, hiszen 20 fok környéki az évi átlaghőmérséklet, valamint 250-500 milliliter csapadék esik.

Tunézia nem csak akkor ideális választás, ha a nyaraláshoz választjuk ki az úti célunkat, de akkor is, ha egy kis gasztrokalandra vágyunk, hiszen a színes ételkavalkádban mindenki megtalálhatja a neki valót.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top