Keresés
Close this search box.

Világ Gyalogló Nap – 18 megye 150 településén gyalogoltak

A szabadidősport világszervezete programjában már évek óta szerepel a World Walking Day, melynek hazai megfelelője a Világ Gyalogló Nap.

A szabadidősport világszervezete programjában már évek óta szerepel a World Walking Day, melynek hazai megfelelője a Világ Gyalogló Nap.

 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával a Magyar Szabadidősport Szövetség – idén már tizenötödik alkalommal koordinálta és bonyolította a rendezvényt, magukat az események szervezését a helyi szervezők végezték. A programnak kedvező gyönyörű időjárás, a kellemes városi vagy természeti környezet, egy ismeretlen hely felfedezése vagy akár egy kedves társaság, mind kiváló indok volt arra, hogy kényelmes gyaloglócipőt húzzunk és sétáljunk a friss levegőn. Azok, akik a városi sétát választották, kicsit másképp nézhettek körül lakóhelyük vagy éppen az ismeretlen környék jellegzetességein, útba ejthettek egy-egy nevezetes parkot, de a vízparton vagy erdőben gyaloglók is emlékezetes túrát tudhattak magukénak, kihasználva az őszi kellemes napsütéssel töltött gyaloglást.

Szövetségünk felhívására ebben az évben 18 megyéből, valamint Budapestről érkeztek nevezések ezek alapján közel 150 helyszínen bonyolítottak a helyi sajátosságoknak és látnivalóknak megfelelően 5-10 km hosszú gyalog- és nordic walking túrákat, valamint nagyobb távú teljesítménytúrákat. Idén az iskolákat is bevontuk a gyalogló napba, a legaktívabb intézményt sportszerutalvánnyal jutalmazzuk. A szervezők szinte mindenhol gondoskodtak érdekes és hasznos kiegészítő programokról (sportfesztivál, egészségfesztivál, kutyás séta, sportverseny, az egészséges életmódot népszerűsítő bemutatók, táncbemutatók, fittségi mérések), így téve még emlékezetesebbé ezt a napot az egészségesebb életmód mellett szavazóknak.

varosliget

A Magyar Szabadidősport Szövetség például nordic walkingozásra invitálta az érdeklődőket a Városligetbe. A résztvevők az esemény logójával ellátott pólót kaptak emlékül. Más helyszíneken is osztottak ajándék- és emléktárgyakat a célba érkezők között, egyes helyszíneken pedig tombolasorsoláson nyerhettek a szerencsések.
Mivel a gyaloglás különösebb anyagi ráfordítást nem igényel, ezért bármely életkorban, mindenféle sportmúlt nélkül elkezdhető. Érdemes hát mindent elkövetni annak érdekében, hogy a Világ Gyalogló Nap népszerűsége és ismertsége tovább növekedjen, és minél több ember életének válhasson meghatározó részévé a mindennapi testedzés. Ezzel is hozzá lehet járulni ahhoz, hogy a magyar lakosság a szabadidő egészséges és hasznos eltöltése tekintetében is felzárkózzon az EU szabadidősport kultúrájához.

varosliget

 

1373414 713000092061442 206382582 n

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top