Keresés
Close this search box.

Víz alatti rögbi-vb: 15. lett a magyar csapat, Kolumbia a világbajnok

blank

A 15. helyen végzett a magyar férfi válogatott a víz alatti rögbi-világbajnokságon. A grazi világverseny a sportág hazai történetében kiemelt jelentőségű volt, hiszen a magyar válogatott először indult világbajnokságon. Az aranyérmet Kolumbia szerezte meg.

A nemzeti csapat az utolsó helyosztón Luxemburgot 10-1-re legyőzve végzett a 15. helyen. Markovics Dóra, a válogatott segédedzője elmondta: összességében elégedett a magyar csapat vb-szereplésével. „Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy először vettünk részt világbajnokságon. Három győzelmet szereztünk és ez biztató a jövőre nézve. A Klima András vezette csapat Szlovákiát és Luxemburgot múlta felül ezen a vb-n. Utóbbi válogatottal kétszer is megmérkőztünk. Célunk, hogy a világbajnokságon szerzett tapasztalatokat felhasználva a felnőtt csapatok mellett, ütőképes utánpótlást neveljünk itthon” – mondta Markovics Dóra.

A víz alatti rögbi egyre népszerűbb sportágnak számít, főleg a búvárok körében. A mérkőzéseket 4 méteres medencében játsszák, ahol a 12 fős csapatból egyszerre 6 van a vízben. Egy mérkőzés kétszer 15 percig tart.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top