Keresés
Close this search box.

Windsornak hasznot hozott a rövidpályás úszó-vb

blank

A sportért és turizmusért felelős kanadai szövetség csütörtöki összegzése szerint a 2016-os windsori rövidpályás úszó-világbajnokság 32 millió dollárnyi (8,5 milliárd forint) gazdasági többletteljesítményt jelentett.

A tanulmány készítői azt írták – olvasható a jelentést közzétevő vizes világszövetség (FINA) honlapján -, hogy a kanadai városban tavaly decemberben rendezett hatnapos esemény generálta összbevétel felülmúlta a kiadásokat, többek között a vébéhez kapcsolódó adókedvezményeknek, új munkahelyek megteremtésének köszönhetően.

A 25 méteres medencében 13. alkalommal megrendezett vb-ről szólva Julio C. Maglione FINAelnök úgy nyilatkozott, hogy bár Windsor volt az eddigi legkisebb település, amely vizes-világbajnokságnak otthont adhatott, nagy sikerű eseménynek bizonyult, amely kedvező hatást gyakorolt a helyi és a környékbeli gazdaságra.

A kanadai vb-n 153 országból 864 úszó vett részt, s a versenyek televíziós közvetítését több mint 460 millióan látták világszerte. 2024-ben Budapest ad otthont a rövidpályás vb-nek.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top