Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *
„Afrika teljesen más, mint Dél-Amerika" Fotó: Opel Dakar Team

„Afrika teljesen más, mint Dél-Amerika"

Az Opel Dakar Team kamionversenyzői szerint sokkal kisebb a rizikó abban, hogy Afrika titokzatos dűnéin száguldoznak, mint abban, ha az autópályán lemennek a Balatonra.

Afrika az ő igazi terepük. Mert bár ott hatalmas akadályokkal találja szembe magát az ember, azokat leküzdeni igazi dicsőség. Pláne egy olyan kilenctonnás monstrummal, mint amilyen az MAN.

Darázsi Zsolt és Szalai Norbert több mint egy évtizede rója a kilométereket világ különböző sivatagjaiban, s januárban újra a Szahara lesz a páros ellenfele – az Opel Dakar Team kamionversenyzői egyrészt hátvédként szolgálnak majd a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős mögött, másrészt vívják a maguk csatáját a monstrumok között az Africa Race-en.

„Afrika teljesen más, mint Dél-Amerika, más jellegűek a pályák, és sokkal nehezebbek is. Ahogy emlékszem, Dél-Amerikában sohasem értünk ki a szakaszról éjszaka – vagy talán csak egyszer –, miközben Afrikában annyit éjszakáztunk, hogy az valami rettenetes. Nagyon-nagyon kemény versenyeket vívtunk ott” – emlékezett vissza Darázsi Zsolt, s erről Szalai Norbertnek is azonnal eszébe jutott egy történet a 2005-ös Dakarról, amelynek leghosszabb szakaszán sokan azért ragadtak bent, mert kifogyott az üzemanyaguk, ők viszont egészen más okból.

„Már láttuk a tábor fényeit, körülbelül három kilométerre voltunk tőle, de olyan meredek lejáró vezetett oda, hogy egyszerűen nem láttuk a sötétben, merre is kellene menni – mondta Szalai. – Karnyújtásnyira voltunk a zuhanytól és a meleg vacsorától, mégsem tudtunk lejutni. Az lett a vége, hogy aludtunk két órát a kamion ülésében a sziklaszirt tetején, pirkadatkor pedig körülbelül tizenkét perc alatt elértük a tábort.”

Talán furcsa, de a páros szerint sokkal kisebb a rizikó abban, hogy ők a sivatagban száguldoznak egy MAN-nel, mint abban, ha az autópályán lemennek a Balatonra. Egyrészt azért, mert a versenypályán körülbelül ötször jobban figyel az ember, mint a közúton – kiélesednek az érzékszervek, fokozódik a koncentráció –, másrészt a riválisok is tudják, mit csinálnak, tehát jó eséllyel nem sodorják veszélybe az ellenfeleket egy-egy előzéskor.

S hogy mi a legjobb a hosszú távú sivatagi versenyekben, mint amily az Africa Race?

„Az a legjobb, amikor berakod egyesbe a kamiont, és felállsz a céldobogó mellé. Jó, persze, közben is érnek felejthetetlen élmények, csodálatos völgyeken, dűnéken, kősivatagon vezet az utunk, de mentünk már sáskajárásban, homokviharban, sőt, még sivatagi esőben is. Alig alszunk, rengeteget dolgozunk, de mindenért kárpótol, amikor odaállhatunk a pódium mellé (azért nem a pódiumra, mert nem bírná el a kamiont – a szerző.). Általában egy napot még maradunk a célba érkezés után Dakarban, és amikor jövünk hazafelé, a repülőtéren én már azt érzem, hogy ha azt mondanák, lehet menni visszafelé is egy versenytávot, én bizony elindulnék” – mondja Szalai Norbert, miközben Darázsi Zsolt egyetértően bólogat.

Az Africa Race szilveszterkor rajtol Monacóban, majd a mezőny áthajózik Afrikába, ahol Marokkót és Mauritániát átszelve, 6500 kilométer megtétele után jut el Dakarba, a Rózsaszín-tó partján felállított céldobogóig.

 

Forrás: MTI