Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *
Elrajtoltak! Fotó: Opel Dakar Team

Elrajtoltak! Kiemelt

Monacóban elrajtolt a 2017-es Africa Race, amelyen három magyar egység méreti meg magát. A mezőny délután a séte-i kikötő felé vette az irányt, ahonnan komppal indul útnak, s január 2-án reggel éri el Marokkó partjait.

De ne szaladjunk ennyire előre, időzzünk el egy kicsit az ünnepélyes rajtceremóniánál. A versenyzők ilyenkor általában már tűkön ülnek, hiszen ők nem gurulni szeretnek, hanem tövig nyomni a gázpedált, ezt a mostani startot azonban a megszokottnál talán egy kicsit jobban élvezték, már csak a kultikus környezet miatt is.

A viadal szervezői tavaly döntöttek úgy, hogy Monacóból rajtoltatják el a versenyt, s mivel bevált, az idén sem változtattak – a kaland a hercegségből indult útjára, amelynek különleges helye van az autósport történelemkönyvében.

Elég csak azt említeni, hogy 1911-től tartják meg itt a legendás Monte-Carlo-ralit (amely akkoriban persze még nem volt több egyszerű autós összejövetelnél), vagy hogy 1929 óta rendeznek itt Formula–1-es nagydíjakat, s hogy a világbajnokság hivatalos indulásakor, vagyis 1950-ben Monaco is a helyszínek között volt. 1955 óta pedig a Monacói Nagydíj megszakítás nélkül tagja a sorozatnak – amivel rekorder.

A történelem legnagyobb autóversenyzői tehát mind megfordultak itt, ezért is volt nagyon különleges, hogy az Africa Race mezőnye immár másodszor rajtolhatott el Monacóban, a legendás StarsʼnʼBars étterem elől, amely telis-tele van autós-motoros ereklyékkel, s amely előtt a nagydíjhétvégéken felépítik az F1-es depót.

Fülig ért a versenyzők szája, amikor felgurultak a rajtdobogóra. Először a motorosok, majd az autósok és a kamionosok.

A 213-as rajtszámmal a Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Mokka) kettős, amely immár negyedszer méreti meg magát a viadalon, de ennél sokkal többedszerre indul a Szaharába. „Készen állunk, most már csak a hajóút választ el minket attól, hogy tényleg elkezdődjön a verseny. Az első néhány nap szó szerint rázós lesz, hiszen a kősivatag mindig megviseli az autót és a csontjainkat is, de azután megérkezünk a dűnék közé, ahol igazán szeretünk autózni. Bízom benne, hogy sikerül jó eredményt elérnünk” – mondta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs.

A 405-ös rajtszámmal a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos trió képviseli a magyar színeket – immár nyolcadszor, vagyis a csapat mindössze egy Africa Race-t hagyott ki eddig, úgyhogy pontosan le tudja mérni a változásokat. „Fejlődött a verseny, és egyre jobb a mezőny, itt most már egyetlen napot sem lehet játszadozni, végig kőkeményen kell küzdeni” – mondta Kovács.

A 407-es rajtszámmal induló Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (MAN) kamionos páros is pontosan tudja, mi vár rá a Szaharában, mégis izgul egy kicsit.

„Nem ma volt, hogy legutóbb Afrikában versenyeztem, hanem pontosan tíz éve, 2007-ben, a Dakaron, úgyhogy kicsit izgulok, milyen lesz visszatérni. Persze, várakozással teli izgalom ez, kíváncsi vagyok, milyen lesz újra a Szaharában autózni” – nyilatkozta Darázsi.