Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *
Örök szerelem a Szahara! Fotó: Opel Dakar Team

Örök szerelem a Szahara!

Januárban immár negyedszer vág neki az Africa Race-nek a Szalay Balázs és Bunkoczi László kettős. A csapat reméli, hogy az alapos felkészüléshez majd egy kis szerencse is párosulni fog, s nem csak a dobogóért, de akár a győzelemért is megküzdhetnek majd.

Többek között erről is szó esett a csapat szerdai sajtótájékoztatóján, amelyet a Széchenyi Fürdőben tartottak meg, s amelyen természetesen ott volt a kamionos kategóriában induló Darázsi Zsolt, Szalai Norbert páros, no és átvehette új Opel Mokkáját olimpiai bajnok úszónk, Kovács Ágnes, akinek Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója adta át az új autó slusszkulcsát.

De visszatérve az Africa Race-re.

Amikor a sivatagról esik szó, Szalay Balázs 21 év versenyzés után azt mondja, csak akkor találja félelmetesnek, amikor tévében nézi, mert amikor ott van a dűnék között, akkor mindig csak a következőt látja maga előtt, nem pedig az egybefüggő homoktengert, amelynek látszólag se vége, se hossza.

„A terepraliban az a legjobb, hogy folyamatosan gondolkodni kell, hogy kreatívnak kell lenni és azonnali döntéseket hozni. Az autósport egyetlen formája sem unalmas, de nálunk tényleg mindig történik valami. Nem ismered a pályát, csak azt tudod, egyszer csak majd jön egy gödör. Vagy azt írják az itinerbe, hogy menjél balra, majd azt látod, hogy ha továbbmentél volna egyenesen, egy szakadékban találod magad” – mondta Szalay Balázs.

S hogy mit szeret a legjobban Afrikában?

„A Szaharát. A végeláthatatlan dűnesorokat, amelyek legyőzhetetlennek tűnnek, aztán mégis valahogy átjutunk rajtuk, és teljesítjük a napi szakaszokat. A marokkói köves szakaszokon csak szeretnék túljutni, mert azokon mindig tartok egy kicsit attól, hogy tönkre vágjuk az autót. Volt rá példa, hogy hűbelebalázs módjára nekiálltunk a versenynek, és a kapkodásnak rossz vége lett. Ezt a hibát nem szeretnénk többet elkövetni” – tette hozzá.

Németh Ottó, a csapat egyik fő támogatója, a Henkel Beauty Care üzletágának általános és marketingigazgatója elmondta: jövőre lesz tíz éve, hogy együtt dolgoznak a csapattal, amely az utóbbi időszakban olyan magas szintre hozta fel ezt a sportvállalkozást, hogy az Kelet-Európában szerinte egyedülálló.

„A kommunikációs háttér, az egész koncepció és gépezet egyedülálló. Ezért nem támasztunk új elvárásokat a csapattal szemben, csak azt kérjük, hogy hozza a megszokott, az átlagot jóval meghaladó mennyiségű és minőségű megjelenést. Ami különösen tetszik, hogy a csapat meghallotta az idők szavát, és nagy hangsúlyt fektet arra, hogy kommunikációjával az Y-generációt is elérje. Nem csupán technikailag és sportszakmailag, hanem a pályán kívül is folyamatosan meg tud újulni, s új projektekbe sem fél belevágni” – mondta Németh Ottó.

Majd' négy éve versenyez a Szalay, Bunkoczi kettős az Opel Mokkával, amely rengeteget változott az évek során, s nem csupán a festése. Folyamatosan fejlesztették, alakítgatták, emiatt nagyon a szívükhöz nőtt. Az eredeti állapothoz képest más lett az eleje, más lett a hátulja, ahogy egyre többet versenyeztek vele, egyre több ötletük támadt azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne még fürgébb, még mozgékonyabb. Gyakorlatilag együtt gyorsultak vele.

S hogy milyen újdonságokkal készülnek az idén?

„A versenykamionunkat újból Darázsi Zsolt vezeti, amivel talán nőnek egy kicsit az esélyeink. Így remélhetőleg nem töltünk majd el órákat a sivatagban, ha valami probléma adódik, mert jön Zsozsó, gyorsan megjavítjuk az esetleges problémát, és megyünk tovább. Ez egyrészt jelent némi megnyugvást, másrészt reméljük, hogy nem lesz szükség a segítségre, mert megkímél minket a technika ördöge. A jelenléte, az, hogy tudom, jön mögöttünk, mindenesetre plusz önbizalmat ad, és ennek köszönhetően talán egy kicsit még jobban merem majd nyomni a gázt.”

A navigátor, Bunkoczi László ehhez annyit tesz hozzá, hogy: „Afrika az egyszerűen csak Afrika. Megvannak a nehézségei, megvannak a rigolyái, de nekünk meg megvan a csapatunk, amellyel már jó régen járunk oda. Kellő tapasztalattal és tudással vagyunk felvértezve ahhoz, hogy megfeleljünk a kihívásoknak. Kivéve... Kivéve akkor, amikor saját magunkkal cseszünk ki, amikor saját magunknak okozunk nehézségeket. Ez lehet a technikai problémától kezdve a nem megfelelő felkészülésen át a bukásig sok minden. Szóval persze, Afrika tartogat meglepetéseket, de alaphelyzetben ezekre képesek vagyunk reagálni. Képesnek kell lennünk rá.”

Nehéz megmondani, hogy eredményekre lefordítva ez mit jelent, hiszen a mezőny évről évre bővül és egyre erősebb, de Szalay bízik benne, hogy ha az alapos felkészülés mellé társul egy kis szerencse (ami kulcsfontosságú Afrikában), akkor odaérhetnek a dobogó valamelyik fokára, sőt, akár a győzelemért is küzdhetnek.

Az útvonal

Rajt szilveszterkor, a csillogó Monacóban, majd pedig irány a komp, hogy azután elérjék Marokkót, az ottani sziklás szakaszok után pedig a homokdűnékkel tűzdelt Mauritániát, végül pedig Szenegált – vagyis a Dakarok klasszikus útvonalán haladnak. A mezőny január 14-én ér célba a legendás Rózsaszín-tó partján.A szervezők igyekeztek úgy kijelölni az útvonalat (összesen egyébként 6500 kilométert teljesít a mezőny), hogy a lehető legkevesebb legyen az összekötő szakasz, és minél több a mért, hiszen a versenyzők azt szeretik a legjobban, amikor rá lehet állni a gázpedálra.

Rajt (december 31.): Monaco
1. szakasz (január 2.): Nador–D. Mulaj
2. szakasz (január 3.): D. Mulaj–Tagunit
3. szakasz (január 4.): Tagunit–Assza
4. szakasz (január 5.): Assza–Remz el Kebir
5. szakasz (január 6.): Remz el Kebir–Dahla
Pihenőnap (január 7.): Dahla
6. szakasz (január 8.): Dahla–Tiuilit
7. szakasz (január 9.): Tiuilit– Tiuilit
8. szakasz (január 10.): Tiouilit–Azugi
9. szakasz (január 11.): Azugi–Akzsuzst
10. szakasz (január 12.): Akzsuzst–Akzsuzst
11. szakasz (január 13.): Akzsuzst–Saint-Louis
12. szakasz (január 14.): Saint-Louis–Dakar, Rózsaszín-tó