Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *
„Otthon” a sivatagban… Fotó: Opel Dakar Team

„Otthon” a sivatagban…

Jó kis szakasz volt! A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős „otthon” érezte magát a Góbi-sivatag homokdűnéi között – kicsit úgy, mint Afrikában, ahol annak idején elsajátították a terepversenyzés alapjait. Rögtön produkáltak is egy remek eredményt: a 16. helyen végeztek a Silk Way-rali 12. szakaszán, amelyet Csiajuguan és Alasan között tartottak meg csütörtökön.

„Az első kétszázharminc kilométeren csak mentünk, ahogy tudtunk, azután megérkeztünk a dűnék közé, és ott éltünk igazán. Hetven-nyolcvan kilométernyi olyan dűnesor volt, ami simán lehetett volna valahol Afrikában is. Leengedtük a guminyomást, és szörföztünk végig a homokdombokon. Közben ketten ástak, egy autó égett, eggyel pedig hatalmas csatát vívtunk a pályán. Jó kis szakasz volt, nagyon élveztem” – mondta Szalay, amihez navigátora, Bunkoczi László annyit tett hozzá, hogy szerinte a top tízben benne volt ez a szakasz közös pályafutásuk során.

„Nem tudok panasszal élni, mert remek napot zártunk, ráadásul 105.3 kilométernél bemondtam egy három felkiáltójeles – vagyis nagyon veszélyes – gödröt, ami után Balázs megígérte, hogy mostantól fizetést kapok, csak még azt nem tudom, hogy fogom ezt aprópénzre váltani – vigyorgott Bunkoczi. – A dűnék nagyon élvezetesek voltak, de az utánuk következő ötven kilométer egyáltalán nem hiányzott. Beküldtek minket egy szélkerék erdőbe, ott kellett kacskaringózni, ahol nagyon könnyű lett volna eltévedni, de szerencsére nekünk sikerült megtalálni a helyes utat. Szóval készen állunk a folytatásra!”

SILK WAY-RALI
12. szakasz, Csiajuguan–Alasan (össztáv: 666.92, ebből szelektív szakasz: 425 km). Autósok: 1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 2008DKR) 4:57:46, 2. Despres, Castera (francia, Peugeot 2008DKR) 7:02 perc hátrány, 3. Al-Radzsi, Gottschalk (szaúd-arábiai, német, Mini All4) 9:32 p h., ...16. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 1:05:06 óra h. Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev, Jevgenyij Jakovlev, Vlagyimir Ribakov (orosz, Kamaz) 5:24:37, 2. Margyejev, Beljajev, Szvisztunov (orosz, Kamaz) 2:46 p h., 3. Szotnyikov, Ahmagyejev, Romanov (orosz, Kamaz) 5:50 p h.

Az összetettben. Autósok: 1. Cyril Despres 27:29:56, 2. Loeb 2:55 p h., 3. Al-Radzsi 30:30 ó h., ...34. Szalay 117:34:56 ó h. Kamionosok: 1. Margyejev 30:09:09, 2. Szotnyikov 7:52 p h., 3. Van Den Brink (holland, Renault) 12:53 p h.

Utoljára frissítve: csütörtök, 21 július 2016 19:48