Bejelentkezés Regisztrálás

Belépés a Fiókodba

Felhasználói név *
Jelszó *
Adatok megjegyzése

Fiók létrehozása

Fields marked with an asterisk (*) are required.
Név *
Felhasználói név *
Jelszó *
Jelszó újra *
Email *
Email újra *
Captcha *
Elhunyt a mesteredző Fotó: Fűrjes Viktória

Elhunyt a mesteredző Kiemelt

Kedden elhunyt 61 éves korában Széles Sándor úszó mesteredző.

A kiváló szakember halálhíréről a családon keresztül Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség korábbi elnöke tájékoztatta az MTI-t.

Pályafutása során kiemelkedő eredményeket ért el az úszósportban, többek között 17 éven keresztül irányította Gyurta Dániel felkészülését, a csúcsra a 2012-es londoni játékokon értek fel, amikor is tanítványa világcsúccsal olimpiai bajnoki címet nyert. Szélesnek ugyancsak jelentős szerepe volt Risztov Éva londoni aranyérmében, mivel heteken át az általa vezetett edzői stáb készítette fel a 10 kilométeren győztes klasszist.

Széles Sándor évek óta küzdött egészségi problémákkal, s a sikertelen riói szereplés után elváltak az útjaik Gyurta Dániellel.

Márciusban vitték korházba, ahol kómába esett, és nem tért már magához.

Széles Sándort 2012-ben az Év edzőjének választották, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2013-ban pedig a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki, 2015-ben bekerült a magyar úszósport halhatatlanjai közé.