Keresés
Close this search box.
keszthelyi nagy rita

A házigazdák elleni sikerrel negyeddöntős a női vízilabda-válogatott

A magyar válogatott harmadik csoportmeccsén a vártnál nehezebben ugyan, de nyert a házigazda japánok ellen a tokiói olimpia női vízilabdatornáján, s ezzel biztosította a helyét a negyeddöntőben. A pénteki találkozón 30 gól esett.

Vályi gyorsaságának köszönhetően magyar támadással indult a mérkőzés és a csapatkapitány Keszthelyi révén sikerült is megszerezni a vezetést. Miután több magyar támadás is eredménytelen maradt, Inaba centerből egyenlített, de Parkes szép találatának köszönhetően nem maradt sokáig döntetlen az állás. A japánok némi meglepetésre hatékonyabban támadtak, mint riválisuk, 4-2 után Gurisatti szépített, de az első negyed után a hazaiak álltak jobban.

Eredménytelen távoli lövésekkel indult a második nyolc perc, egy megúszás után azonban Szilágyihoz került a labda, s ő már nem hibázott. A japánok kettős fórban ismét előnybe kerültek, de Szilágyinak köszönhetően egy szép akció végén ismét sikerült egyenlíteni. Ebben a szakaszban a dunaújvárosi pólós vitte a hátán a csapatot, sorozatban harmadik góljával pedig már a magyaroknál volt az előny. A házigazdák azonban tapadtak, Arima ötméterese után 6-6-ot mutatott az eredményjelző, majd Kudo megúszása után már újra a rivális vezetett. Lüktető volt a játék, a védekezés egyik oldalon sem működött igazán, Parkes pedig a második negyed hajrájában már a meccs 14. gólját jegyezte. A szakaszt három kapufa zárta.

Döntetlennel és egy kimaradt japán emberelőnnyel kezdték a mérkőzés második félidejét a felek, Parkes remek góljával pedig ismét átvették a vezetést a magyarok, akik ezzel együtt nagyon sok helyeztet elpuskáztak, Inaba és Hasida második találatával pedig újra a hazaiaknál volt az előny. Parkes negyedik és ötödik gólját lőtte, a két találat között azonban Arima is betalált ötméteresből, így Keszthelyi közeli találatával ismét csak egy góllal tudtak ellépni a magyarok. A negyed aztán Gurisatti centerből lőtt góljával zárult, így a záró felvonás előtt 12-10 volt „ide”.

A negyedik negyed az először eredményes Vályi közeli góljával indult, s úgy tűnt, végre sikerül leszakítani az ellenfelet. Gangl védése után Keszthelyi növelte négygólosra a különbséget, a házigazdák pedig láthatóan elfáradtak. Parkes hatodik, Inaba harmadik és Arima negyedik találatával háromgólosra csökkent ugyan a magyar előny, de a győzelem már nem forgott veszélyben. A hajrában még Gurisatti és Inaba is eredményes volt, a végeredményt pedig Szilágyi állította be egy megúszás végén.

Női vízilabdatorna, B csoport:
Magyarország-Japán 17-13 (3-4, 4-3, 5-3, 5-3)

(Forrás: MTI, nyitókép: MTI/Illyés Tibor)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top