Bejött a papírforma, s a nagy hőség sem okozott problémát a XI. NN ULTRABALATON résztvevőinek. Persze idén is akadtak nehézségek, hiszen a futóknak meg kellett küzdeniük a szembeszéllel vagy éppen az özönvízszerű esővel, illetve az is bajban volt, aki nem készült naptejjel az első szakaszra. Mindezek ellenére csúcsdöntés és címvédés is történt – ráadásul magazinunk is képviseltette magát Sportime-Hammer Team néven.
Tavaly 54 nap, idén már 54 óra is elég volt ahhoz, hogy megteljen a nevezési tábla – ez volt a 2017-es év első rekordja. A következő a rajtvonalhoz álló 1000 csapat és 200 egyéni induló, amely nagyságrendileg 10 ezer versenyzőt jelentett az ország egyik legnépszerűbb tömegsportrendezvényén. A 220 kilométeres távon 300 fős személyzet gondoskodott arról, hogy mindenki otthon érezze magát a körön, 200 fő pedig a forgalom irányításával segítette a biztonságos teljesítést.
A résztvevők péntek délutántól folyamatosan érkeztek a Club Aligai versenyközpontba. Ez a nap a töltődésé volt, tésztaparti, beszélgetések, szelfik a hatalmas NN ULTRABALATON feliratnál, majd 9 óra után egy kis kertmozis nosztalgia következett. Legalábbis azoknak, akik nem pihenéssel töltötték a rajt előtti éjszakát, hanem Simonyi Balázs ULTRA című filmjéből merítettek erőt a teljesítéshez. A nézők közt ott volt film egyik főszereplője is, Gilles Pallaruelo, ő a versenysorozat történetében az egyetlen olyan induló, aki az összes ULTRABALATON-t teljesítette egyéniként.
A korábbi évekhez hasonlóan Balatonaligáról indult a kör északi irányba. A szombati szakasz két szempontból is embert próbáló volt; egyrészt az égető napsütés, másrészt az orkán erejű szembeszél nehezítette az ultrabalatonistákat. Ennek ellenére a mezőny a vártnak megfelelő ütemben haladt. Sötétedés után ítéletidőben folytatódott a verseny, előbb a tejes Balatont érintő másodfokú viharjelzéssel, majd özönvízszerű esővel. A XI. ULTRABALATON legnagyobb meglepetése kicsivel éjfél előtt jött Dan Lawson személyében, aki a fentiek ellenére 18 óra 30 perc, 20 másodperc alatt teljesítette a 220 kilométert; megdöntve ezzel a Jan-Albert Lantink által beállított 18 óra 37 perc 36 másodpercet. Méghozzá mindezt olyan könnyedséggel, mintha 2 kilométert kocogott volna a versenyközpont körül. A hölgyek közt Maráz Zsuzsanna egymás után másodszor védte meg a bajnoki címét, 22 óra 31 perc 31 másodperces idejével, ami szintén példa nélküli a verseny eddigi történetében.
Egyedi rajtszámos egyéni indulóik is sikeresen teljesítették a távot. A tizedik alkalommal teljesítő, 10-es rajtszámú Tóth Attila 23:01:38 alatt, a 11-es rajtszámot viselő Guilles Pallaruelo pedig 29:37:40 alatt ért körbe.
Ami a további számokat illeti. A táv 220 kilométer. A frissítésre elhasznált víz 24 tonna. Banán 2 tonna, paradicsom 500 kiló, szőlőcukor 300 kiló.
EREDMÉNYEK – XI. NN ULTRABALATON
★EGYÉNI FÉRFI★
1. Dan Lawson (18:30:20)
2. Mathias Jorgensen (20:24:19)
3. Mihalik Norbert (20:27:55)
★EGYÉNI NŐI★
1. Maráz Zsuzsanna (22:31:31)
2. Huzsvay Edit (25:45:16)
3. Brigitta Burja (27:15:19)
★2 FŐS CSAPATOK FÉRFI★
1. Ki ha Mi nem?! (17:43:23)
2. Aszfaltkutyák (18:23:16)
3. K&D PULSE (18:33:42)
★2 FŐS CSAPATOK NŐI★
1. A Borsó meg a Héja (18:27:36)
2. PARTI SZELLŐK (20:48:12)
3. … és a Vérszívók (20:57:54)
★3 FŐS CSAPATOK FÉRFI★
1. Tolvajtempó (15:47:13)
2. HasználtautókSZeged (16:03:17)
3. Rohangáló Doktorok Trió (16:39:34)
★3 FŐS CSAPATOK NŐI★
1. Voltwomen (18:01:36)
2. Balatoni TRIÓ láz (18:28:27)
3. Harmadol(i)va (19:00:24)
★4 FŐS CSAPATOK FÉRFI★
1. SZBNK (16:15:19)
2. Ultravalók (17:02:04)
3. CoB (17:45:24)
★4 FŐS CSAPATOK NŐI★
1. Fehérvári Amazonok (20:41:49)
2. Csak 4-en (22:54:38)
3. Dögös Ötös (22:57:38)
★5 FŐS CSAPATOK FÉRFI★
1. DOVER ZSOLDOSOK (12:58:41)
2. Futóbarátok LOHOLnikeLL (16:29:09)
3. SEX, RUN, ROCK & ROLL (17:05:12)
★5 FŐS CSAPATOK NŐI★
1. MindSystem Sashegyi Gepárdinák (16:14:56)
2. őRUNgyalok (19:12:35)
3. Sportime-Hammer Team (20:34:42)
★6-12 FŐS CSAPATOK FÉRFI★
1. Mind System Sashegyi Gepárdok (13:17:41) 10 fő
2. Szombathelyi Ubarátok 09 (14:36:38) 10 fő
3. Szigetközi Struccok (15:30:54) 8 fő
★6-12 FŐS CSAPATOK NŐI★
1. Triatlon Babes (17:46:17) 11 fő
2. Őrangyalok (18:03:03) 11 fő
3. Iron Body Girls (18:15:15) 10 fő
★CÉGES CSAPATOK★
1. Maratonman Futószaküzletek Hat (13:06:00) 12 fő
2. MRS SZOLGÁLATI AGARAK (14:01:26) 12 fő
3. mindsystem.hu (14:32:49) 11 fő
Ez volt a XI. NN ULTRABALATON, köszönjük, hogy velünk voltatok!
A könnyek és az esőcseppek felszáradnak, de a dicsőség örök! Ez volt a XI. NN ULTRABALATON, köszönjük, hogy velünk voltatok! #nnultrabalaton #BüszkékVagyunkRátok
Közzétette: ULTRABALATON – 2017. május 25.
Szólj hozzá