Az FC Kassa hazai pályán 3-2-es győzelmet aratott a Nagymihály ellen, így a felsőházban folytathatja a rájátszást. A labdarúgó Niké Liga 22. fordulójában a többségi tulajdonban lévő csapat fordulatos mérkőzésen aratott sikert.
Ez a keleti rangadó a javából volt. A 14. percben a vendégek szerezték meg a vezetést: Marcin jobb oldali beadása után Taylor-Hart talált be. A kassaiak nem hagyták annyiban, sorra dolgozták ki helyzeteiket. Félóra elteltével megfogyatkoztak a vendégek: Zubairu megkapta a második sárga lapját. A 41. percben Niarchos beadását Budinský csak kiütni tudta, Faško pedig közelről egyenlített (1-1).
A második félidő is izgalmasan alakult. Az 51. percben egy eladott labdát követően Taylor-Hart ismét eredményes volt, újra vezetéshez juttatva a vendégeket (1-2), akik nem sokáig örülhettek, hiszen három perccel később Faško beadását Čerepkai fejelte a kapuba (2-2).
A mérkőzés hajrájában mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de a végső szó a Kassáé volt. A 94. percben Kružliak fejese a hálóba jutott, így a hazaiak megszerezték a győzelmet és a felsőházi rájátszást érő helyet (3-2)!
Szólj hozzá