Bódog Tamás volt válogatott labdarúgó jelenleg a német élvonalbeli bajnokságban középcsapatnak számító Mainz játékosmegfigyelőjeként dolgozik.
Az 51 éves szakember – akit játékosként, majd edzőként 2001-től nyolc éven át foglalkoztatott a német klub – az M4 Sport Sporthíradójában csütörtökön azt mondta: miután csapatnélkülivé vált, hazaköltözött Mainzba a családjához, szabadidejében pedig próbálta fejleszteni magát. Kapcsolatrendszerét kihasználva mérkőzéseket és edzéseket látogatott, természetesen Mainzban is, ahol aztán felkérték: kapcsolódjon be a játékosmegfigyelők munkájába.
„Ez abszolút egy olyan dolog, ami számomra is érdekes és jó, mert megismerek olyan játékosokat is, akikkel kapcsolatban eddig nem lehettem képben. Érdekes dolgokat csinálok, ami leköti a napjaimat” – mondta. Hozzátette: az U17-es Európa-bajnokság hónap végi elit csoportkörének hollandiai tornáján a házigazdák – valamint a korosztályos szlovák és görög együttes – mellett a magyar fiatalokat is feltérképezheti.
Bódog az elmúlt években a magyar élvonalban több együttest irányított (DVTK, Kisvárda, Budapest Honvéd), tavaly nyáron pedig lehetősége volt Cipruson munkát vállalni, ahová az Apollón élére kinevezett korábbi munkatársa, Alexander Zorniger hívta. Elárulta: családi okok miatt végül nem tartott kollégájával, aki jelenleg a tabella élén áll csapatával.
(Forrás: MTI)
Szólj hozzá