streetball

A nap, amely átmozgatta az agrárszektort

Sikeres volt a VII. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvége!  Az agráriumban dolgozók esetében is elengedhetetlen a jó fizikai állapot – a szektorban tevékenykedők pedig ezúttal is bizonyítottak. A Tatai Olimpiai Központban az ország több pontjáról érkeztek sportolni és kikapcsolódni vágyó állatorvosok, szőlészek, borászok, agrármérnökök, kertészmérnökök, erdőmérnökök és vadászok.

Dr. Bándy Pál főszervező szerint idén is népszerű volt az esemény a fiatalok körében. „Jó látni, hogy az egyetemisták is fontosnak tartották azt, hogy futócipőt húzzanak, vagy éppen sárkányhajóba üljenek Tatán. Ezúttal asztaliteniszben, fogathajtásban, futásban, kispályás labdarúgásban, parkröplabdában, sárkányhajóban streetballban és teniszben mérhették össze tudásukat az indulók.” – mondta dr. Bándy Pál.

Az indulók között ott volt az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára is. Dr. Szinay Attila focicsukát húzott, és végigfocizta a napot. „Egy dologról nem szabad megfeledkeznünk. Akik ezúttal sportoltak, azok a hétköznapokban is rendszeresen mozognak, és ez nagyon fontos. Ez a rendezvény amellett, hogy sportolási lehetőséget nyújt, közösségépítő is. Valójában itt hivatásrendek találkoztak, mérnökök, állatorvosok, egyetemisták, minisztériumi dolgozók, akik lehet, hogy távoli munkakapcsolatban vannak, de ezúttal egy pályán voltak” – hangsúlyozta az államtitkár.

A rendezvénynek idén két fővédnöke volt. Elvállalta a felkérést dr. Nagy István agrárminiszter, valamint ugyancsak fővédnök volt dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora.

Védnökök:

Dr. Bognár Lajos, országos főállatorvos

Dr. Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke

Dr. Magyar Zoltán, a Nemzet Sportolója, kétszeres olimpiai bajnok tornász, állatorvos

Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora

Győrffy Balázs, országos elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Czene Attila olimpiai bajnok úszó, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke

Michl József, Tata város polgármestere

(nyitókép: Bányász Áron)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top