Kádár Zoltán, a Young Boys labdarúgócsapatának másodedzője szerint a Basel új vezetőinek nem szabadott volna úgy bánni Szalai Ádámmal, ahogy ezt tették.
A 34 éves csatár nem látogathatja a svájci gárda edzéseit, sajtóértesülések szerint hamarosan távozik a Baseltől.
Kádár Zoltán a Nemzeti Sporthíradónak pénteken elmondta, egy testvérpár vette át a klubot, ők pedig fiatal játékosokat vásároltak, kölcsönöztek, akiket később jó pénzért el tudnak adni sikeres szereplés esetén.
„Szalai Ádám olyan korban van, hogy nem tudnak pénzt keresni vele, ez az oka, hogy nem játszik.” – nyilatkozott a szakember. Kiemelte, „egy ilyen legendával így bánni, keserű szájízet hagy maga után.” Hozzátette, a klubnál is beszéltek róla, hogy nem szabad így eljárni játékosokkal, emberekkel szemben.
Kádár Zoltán az FTC-nek az Európa-ligában elért csoportelsőségéről azt mondta, a ferencvárosiak „szenzációs őszt játszottak„. Hangsúlyozta, hogy már tavaly, amikor a Young Boys búcsúztatta a zöld-fehéreket a Bajnokok Ligája selejtezőjében, látszott, hogy erős csapat az FTC, amelyet jól felépítettek.
A Young Boys jelenleg hét pont előnnyel vezeti a svájci bajnokságot, a klubnál egyértelmű célkitűzés a bajnoki cím megszerzése. Kádár Zoltánt kétéves szerződés köti az együtteshez, amelyet két alkalommal – a vezetőedző eltiltása és betegsége miatt – már ő irányított.
Kádár Zoltán elmondta, Svájcban azért tekintenek nagy várakozással a válogatott világbajnoki szereplésére, mert a mostanit tartják minden idő legjobb generációjának.
(Forrás: MTI, nyitókép: MTI/Kovács Anikó)
Szólj hozzá