csipestamara

Csipes Tamara 2024-ig szerződést hosszabbított a Honvéddal

A kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Csipes Tamara a 2024-es, párizsi ötkarikás játékokig meghosszabbította szerződését klubjával, a Budapesti Honvéddal.

Az új megállapodást szerdán írta alá a versenyző a BHSE székházában az egyesület ügyvezető elnökével, Gergely Istvánnal.

Tősgyökeres honvédos vagyok születésem óta, hiszen apa is mindig itt sportolt, én is itt nőttem fel, vagyis pontosan tudom, hogy mit jelent a Honvéd-család, ez nem csak klisé a részemről” – idézte a Honvéd Facebook-oldala Csipes Tamarát, a szintén olimpiai bajnok Csipes Ferenc lányát. “Annak ellenére, hogy a pályafutásom alatt akadtak kisebb-nagyobb zökkenők, soha nem éreztem, hogy ne ide tartoznék. Eszem ágában sem volt más klubba igazolni, harminckét évesen pedig már nem is kívánnék mást, újat megszokni.”

Ahogy fogalmazott, neki a Honvéd biztonságot jelent, olyan helyen van, ahol ismerik, ahol ő is mindenkit ismer, ahol olyan bizalmi kapcsolat alakult ki, amit máshol már nem tudna felépíteni.

Nekem fontos, hogy ezt itt megtaláltam és ezen nem is szeretnék változtatni” – jelentette ki Csipes Tamara, aki 2016-ban és idén is a kajaknégyes tagjaként lett olimpiai bajnok, Tokióban pedig szerzett egy ezüstérmet is egyesben.

Gergely István azt mondta: Csipes Tamara személyében olyan sportolóval hosszabbítottak, aki oszlopos tagja az egyesületnek, a Honvédnál nőtt fel, ott teljesedett ki.

Megnyugtató és jó visszaigazolás a klub számára, hogy továbbra is jól érzi magát nálunk, biztosítani tudtuk és a továbbiakban is garantáljuk azokat a feltételeket, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen eredményeket érhessen el. Jó látni Tami fejlődését, nemcsak sportszakmai téren, hanem az élet egyéb területein is, gratulálunk ehhez” – fogalmazott a BHSE ügyvezető elnöke.

(forrás: MTI, nyitókép: facebook.com/tamaracsipes)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top