2022. szeptember 6. és 10. között Magyarország rendezheti meg a 73. Rendőrségi Csillagtúrát és a 9. IPMC Európa-bajnokság első fordulóját, egyben vendégül láthat egy nemzetközi rendőrtalálkozót is. A Veszprém-Szentkirályszabadja repülőtéren zajló verseny, valamint a házigazda Veszprém és Balatonfüred városait is érintő csillagtúra szervezője a HUMDA Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.
A Nemzetközi Rendőrmotoros Egyesület (IPMC) éves fő eseményét a koronavírus-világjárvány kitörése óta nem tartották meg. Így a 2021-es IPMC Kongresszuson megszületett egyhangú döntés értelmében a 2019-es lengyelországi rendezvényt követően Magyarországon gyűlhetnek össze újra Európa rendőrei. A csillagtúrán és versenyen nemcsak a rendőrökből, hanem bármely rendvédelmi szerv képviselőjéből álló csapat részt vehet.
A magyarországi versenyt aktívan támogatják a HUMDA stratégiai együttműködő partnerei, az ORFK-OBB és a Magyar Autóklub is. Az IPMC képviselői, Thomas Meier elnök és Tobias Zehnder főtitkár február 23-án Budapesten, a helyszínek megtekintését követően írták alá Weingartner Balázzsal, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatójával a rendezésről szóló szerződést.
„Megtisztelő, hogy 73. Rendőrségi Csillagtúra és Európa-bajnoki futam szervezésével minket bíztak meg. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy valamennyi résztvevő nemzet rendőr sportolója jól érezze magát nálunk az Európa-bajnokságon. A magyar csapat tagjai fontos, itthon is jól hasznosítható szakmai tapasztalatokról folytatott eszmecserékről számoltak be az elmúlt rendőrségi csillagtúrákat követően. Most is sokat akarunk tanulni külföldi kollégáinktól és természetesen mi is megosztjuk majd velük a saját szaktudásunkat. Küldetésünk, hogy az idei eseményt követően ugyanilyen benyomásokkal intsen búcsút minden résztvevő – hangsúlyozta Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója. A rendőrségi csillagtúrával és a nemzetközi rendőrtalálkozó lebonyolításával a HUMDA egyúttal szeretné megköszönni a magyar és minden európai rendőrség, csendőrség, vám- és pénzügyőrség, polgárőrség és valamennyi rendvédelmi szerv szolgálatát. Az eseményen részt vevő szakemberek nélkülözhetetlen munkát végeznek a bűnmegelőzésért, valamint a közlekedéskultúra fejlesztéséért, a közlekedésbiztonság javításáért, és a súlyos vagy végzetes közlekedési balesetek számának radikális csökkentéséért folytatott küzdelemben. – Munkájuk nélkül nem valósulhatna meg az az európai uniós célkitűzés sem, miszerint a végzetes kimenetelű közlekedési balesetek száma radikális mértékben, 2030-ra a felére, 2050-re pedig nullára csökkenjen” – tette hozzá Weingartner Balázs.
A Hungária Rendőregylet 1991-es csatlakozását követően Magyarország három alkalommal volt a rendezvény házigazdája: 1992-ben és 1999-ben Budapesten, valamint 2010-ben Debrecenben versenyzett a mezőny. 2022-ben ismét újabb, azonban talán minden eddiginél látványosabb helyszínt biztosít hazánk az eseménynek.
A Veszprém-Szentkirályszabadja repülőtéren zajló verseny, valamint a házigazda Veszprémet és Balatonfüredet is érintő csillagtúra hazánk egyik legszebb táján halad át, mi több, 2023-ban épp a Veszprém–Balaton régió lesz Európa kulturális fővárosa, köszönhetően történelmi múltjának, földrajzi fekvésének és turisztikai nevezetességeinek.
Szólj hozzá