Keresés
Close this search box.

#swiftkaland – teszteltünk az új Suzukit!

blank

Az 1992-es gyártás óta a Suzuki Swift mindig is hazánk legkedveltebb kisautója volt. Most megismerhetjük a negyedik generációt!

Rég voltam teszttel egybekötött új autó bemutatón, így amikor az Új Suzuki Swiftre érkezett meghívást, amelynek elődje 19 évig vezette a kategória eladásokat, nem sokat hezitáltam.

Ez az autó ugyan Japánban készül, mert az itthoni 2,9 Milliárd forintból kibővített gyártókomplexum az SX4/Scross, és Vitara gyártását sem győzi, de azért némileg az európai igényekre lett szabva. 4 cm-el lett szélesebb, míg nőtt a tengelytáv, és csökkent a hossz, és a magasság is.

A fóti Szeleczky Suzukiból indulva az alsópetényi Prónay kastélyig vezetett az utunk, így változatos útviszonyok között próbálhattuk ki a járművet. Ami rögtön feltűnt, hogy a kormányzás igen direkt, és valahogy kanyar erősségtől függően változik – nos ebből a sajtótájékoztatón élénk vita alakult ki a marketinges gyáriak és a kutyaidomárok között, a lényeg az áttétel és a rásegítés is változik a sebesség és a kormányszög függvényében. Mivel a magánéletben is a energiatakarékosság híve vagyok, így mindenképpen érdekelt a fogyasztás – balgán nem néztük meg az induláskor miben is ülünk. Nos az egérmoziban kollégám a navigátori ülésben már az összes rádiócsatornát, és Alsóörsöt is befogta, de nem derült ki hova, és mennyiből megyünk. A kormányon felfedezve az Info gombot igazi statisztikai kavalkád fogadott, a teljesség igénye nélkül, G-szenzor, sebességtartomány-fogyasztás kontra idő, és megtett távolság többek között. De a legérdekesebb, hogy valamiféle folyamatábra bontakozott ki a hajtásláncban…Gázelvétel, lassítás lefelé futnak nyilacskák, gyorsítás felfelé. Nohát, a háromhengeres valami hibrid rendszert rejt? Amúgy, – mert napközben megtudtuk az ezres Booster Jet 110 lóerős – ez a motor kellemesen mozgatja a csak a Heartect padlólemezen 30 kg-ot spórolt ötajtós (csak!) karosszériát, fogyasztása 5-6 között marad. Szóval az enyhe hibrid rendszer motorféknél tölti, míg gyorsításnál kompenzál, rásegít – így csökkentve a károsanyag és fogyasztási értékeket. Marha boldogok voltunk, hogy ezt magunk fedeztük fel, mint ahogy a bennünk rejlő Úriembert is (kérem a kommenteket a szerkesztőségbe postagalambbal küldeni!). Ugyanis a hely szellemének megfelelően, ne feledjük egy kastélyban voltunk – korhű ruhákba öltözhettünk, és szituációkban fotók készültek rólunk. Többen ódzkodtak ettől, de látva, még az Autós Nagykoalíció vezetője is benne van a bolondozásban, beadták a derekukat. A tartalmas ebéd után visszafelé a másik, 1,2-es benzines 90 lóerős motort választottuk, CVT váltóval. Mivel a sportfokozat benyomva maradt, így kiderül, van hangja az autónak (fotózáskor, tolatgatva- tekingetve a tolatókamerára igenis meg kellett nézni, a start-stop nem állította-e le az autót!) Az M2-esen hazafelé döcögve megbizonyosodtunk, az amúgy jófogású, kor divatjának megfelelően alul lapított kormányt intenzívebben tekergetve a sávtartó is működik, a klímaberendezés is teszi a dolgát a kopogós műanyagok között. Szerencsére a 6 légzsákot, és 4 pirotechnikai övfeszítőt nem fogtuk vallatóra, még az 55 literrel 265 literre növekedett csomagtérbe sem mászattuk be Répa Katát. A hazakísérő fény funkcióban pedig Szeleczky Tomi és Borsi Gergő segédkezett, amit jelnek vettünk, hátha egy lökést kapva újra elindulhat a sárga versenyautók, és a gyár sarkában működő Suzuki Sport Europe újabb diadalútja…Az alapon nem múlik, ezt biztos #swiftkaland Itt a képgaléria!

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top