Hiába az idegenbeli, biztató 1-1, a hazai visszavágón 3-1-re kikapott a Qarabag Bakutól az FTC, így nem jutott be a BL–selejtező rájátszásába. Az azeri bajnok már a találkozó 7. percében megszerezte a vezetést, és a 78. percben 3-0-s előnybe került, Adama Traoré gólja csak szépségtapaszt jelentett. A magyar aranyérmes az Európa Liga selejtezőjében javíthat, Sztanyiszlav Csercseszov együttese a Shamrock Rovers ellen harcolhatja ki az EL-csoportkört.
Hatalmas várakozás előzte meg a Fradi Qarabag Baku elleni, Üllői úti visszavágóját a BL-selejtezők 3. fordulójában, ezt jól jelzi az is, hogy 993 ezernél is több egységnyi fogadás érkezett a találkozóra a Tippmixen és a Tippmixprón. A fogadók döntő többsége Fradi–győzelmet várt, de a magyar bajnok idei harmadik otthoni BL–selejtezőjén másodszor is vereséget szenvedett: a Slovan Bratislava elleni 1-2 után kedden az azeri aranyérmes verte meg 3-1-re a zöld-fehéreket. Az „1X2” piacra érkezett több mint 442 ezer tipp mindössze öt százaléka volt jó, de a mérkőzéshez összesen így is több mint 250 millió forint nyeremény társult. Az „1X2” soron a helyes végkimenetel 3,35-ös oddsot ért, míg a „Ki jut tovább?” fogadási eseményen az odavágó után akár 2,33-as szorzóért is lehetett tippelni a 2014/15-ös szezon óta valamelyik európai kupában mindig főtáblára jutó Qarabag Baku sikerére.
Az FTC korábbi öt BL–selejtezőjén egyszer sem fordult elő, hogy az ellenfél szerezze meg a találkozó első gólját, négy alkalommal ez a Fradinak sikerült – a Tobol Kostanaj elleni, idegenbeli BL–csata 0-0-s döntetlennel zárult. A Qarabag Baku ellen is kulcsfontosságú lett volna, hogy ne kerüljön hátrányba a Fradi, de egy súlyos védelmi hibát kihasználva Abdellah Zoubir már a 7. percben előnyhöz juttatta az azeri bajnokot – ez 2,17-es oddsot jelentett a „Melyik csapat szerzi az első gólt?” piacon. Később Ibrahima Wadji duplázott, így a 78. percben már 3-0-s előnybe kerültek a vendégek. A szenegáli támadó negyedszer volt eredményes ebben a sorozatban – azok a fogadók, akik arra számítottak, hogy Dibusz Dénesnek is beköszön, 3,00-s nyereményszorzóval számolhattak. A Fradiból Adama Traoré is megszerezte a negyedik gólját ebben a kiírásban, de ez a 86. percben már csak szépségtapasznak volt jó. A mali játékos találata ezzel együtt háromszoros pénzt fizetett a benne bízó fogadóknak.
A Fradi idei hat BL–selejtezőjén csupán egyszer fordult elő, hogy nem talált be mindkét együttes, a Qarabag Baku elleni visszavágón ismét gólváltás volt – a „Mindkét csapat szerez gólt” piac „Igen” kimenetele 1,68-as oddsért volt fogadható, és több mint 35 ezer helyes tipp érkezett is erre a fogadási sorra. A Ferencváros hat BL–selejtezőjén négyszer született legalább három találat – az azeriek elleni visszavágón mindez 1,79-es szorzót ért, ráadásul a „Gólszám 2,5” fogadási eseményen 96 százalékos lett a találati arány, ami több mint 25 ezer helyes tippet jelentett. Az FTC 3-1-es vereségével nem lesz zsinórban harmadszor is BL-playoffkörös, de a Shamrock Rovers ellen az EL-főtáblát még kiharcolhatja.
(Nyitóképünk illusztráció)
Szólj hozzá