Keresés
Close this search box.
felavatták a dvtk arénát

Felavatták a DVTK Arénát és ösztöndíj-pályázatot hirdettek Diósgyőrben

A DVTK a sport mellett fontosnak tartja az élet egyéb területein sikeres tehetségek gondozását is, ezért a mostani tanévben ismételten pályázatot hirdetett a matematikában és fizikában kiemelkedő teljesítményt nyújtó, miskolci állami fenntartású gimnáziumokban tanuló középiskolások számára – erről a programról tartottak tájékoztatót a DVTK stadionjában csütörtökön, majd átadták a stadion szomszédságában megépült sportcsarnokot, a DVTK Arénát.

Sántha Gergely, a diósgyőri klub elnöke a rendezvényen azt mondta: a 2018-ban indult DVTK tanulmányi ösztöndíj program fő célja a tehetséges diákok számára rendszeres magas színvonalú tehetséggondozó szakkörök szervezése, valamint a diákok tanulmányaihoz és versenyeztetéshez szükséges anyagi feltételek biztosítása. Hozzátette: a pályázatot elnyert tanulók a 2021/2022-es tanévben térítésmentesen vesznek részt a heti egy alkalommal szervezett matematika, illetve fizika tehetséggondozó szakköri foglalkozásokon, valamint havonta 25 ezer forint összegű ösztöndíjban részesülnek. Az ösztöndíjprogram részét képezi idén is, hogy az ösztöndíjasok és a szakköröket vezető pedagógusok díjmentesen tekinthetik meg a DVTK labdarúgó-, kosárlabda– és röplabdacsapatainak mérkőzéseit.

Az ösztöndíj-szerződések átvételét követően átadták a stadion szomszédságában felépült multifunkcionális sportcsarnokot, a DVTK Arénát. A létesítmény számos egyéb rendezvényre is alkalmas, koncerteknek, kulturális programoknak, kiállításoknak, vásároknak, konferenciáknak egyaránt otthont adhat.

Veres Pál Miskolc polgármestere beszédében azt emelte ki, hogy az aréna tovább emeli Miskolc sportéletének színvonalát, a DVTK név az egész országban összeforrott Miskolccal.

Amit az elmúlt pár évben Diósgyőrben sportinfrastruktúra témában létrehoztunk, az Miskolc és a régió számára a sport területén komoly előrelépés, és a világ bármely részén megállja a helyét – fogalmazott Sántha Gergely. „A DVTK Aréna új otthont teremt a női kosárlabdázóink első csapatának és több mint 300 miskolci utánpótlás versenyzőnek. Olyan kosárlabda komplexumot hoztunk létre, amely egyedi Miskolcon, Észak-Magyarországon, és egyedi az országhatárokon kívül is, hiszen ez jelenleg a legnagyobb összefüggő parketta borítású játékfelülettel rendelkező csarnok Európában. Öt egész és két félpálya áll a sportolók rendelkezésére edzés időben, és a játékfelület parketta borítása megegyezik azzal, amelyt a sportág elitje az NBA csarnokaiban használ” – tette hozzá.

(forrás: MTI, nyitókép: MTI/Vajda János)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top