A hétvégi varsói világkupa lesz az első állomása annak a három részből álló sorozatnak, amellyel a magyar férfi kardozók ráhangolódnak az olimpiai kvalifikációs viadalokra, és igyekeznek megőrizni előkelő világranglistás pozíciójukat.
„A tavalyi világbajnokság után hosszabb pihenőt kaptak a fiúk, hogy feltöltődjenek és kellő motiváltsággal vágjanak neki az új idénynek. Az eddigi Grand Prix-viadalok a felkészülést, az erőfelmérést szolgálták, bár így is remek magyar eredmények születtek, hiszen Orléans-ban Szilágyi Áron arany-, míg Tuniszban Szatmári András bronzérmes lett. A varsói világkupával pedig megkezdődik a végső ráhangolódás az április elsején rajtoló olimpiai kvalifikációs időszakra, hiszen a lengyel fővárosban már a csapatok is pástra lépnek” – mondta az MTI-nek Decsi András, a férfi kardozók vezetője.
A mesteredző hozzátette: a pandémia miatt tavaly elmaradt a nagy múltú lengyel világkupa, de a hétvégén várhatóan a megszokott erős mezőny gyűlik majd össze.
„Természetesen a péntek-szombati egyéni küzdelem is fontos, de számunkra a vasárnapi csapatversenynek lesz kiemelt jelentősége, amelyen célunk az éremszerzés. Innen kezdve pedig mindent alárendelünk az ötkarikás kvalifikációnak, egyre fontosabbak lesznek a csapatversenyek. A ranglista első négy helyezettje ugyanis automatikusan ott lehet Párizsban, ami egyben három egyéni indulót jelent” – magyarázta.
Decsi András emlékeztetett rá, hogy jelenleg a világranglista második helyén áll a Tokióban olimpiai harmadik, tavaly világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok magyar válogatott, és az elmúlt évek teljesítménye alapján bátran kijelenthető, hogy „predesztinálva van” az olimpiai kvalifikáció kivívására.
„Varsó után, március elején Padovában lesz a következő világkupa, majd a hónap végi budapesti verseny vezet át minket a kvalifikációba. A fiúk szeretnek hazai közönség előtt vívni, élvezik a hangulatot, erőt ad nekik a lelátókat megtöltő nézők buzdítása. Tavaly az egyéni és a csapatversenyt is megnyerték, nagyszerű élményben volt részük a szurkolóknak” – mondta Decsi András, egyúttal elárulta: a megszokott összeállításban lép majd pástra a csapat Varsóban, azaz Szilágyi és Szatmári mellett Gémesi Csanád és Decsi Tamás alkotja az együttest. Hozzátette: mindenki egészséges, illetve Szilágyi Áron sarokproblémája – ami miatt kihagyta a decemberi országos bajnokságot és a tunéziai GP-t -, kezelhető, a háromszoros olimpiai bajnok klasszis odafigyel rá, és vívás közben le tudja küzdeni az esetleg jelentkező fájdalmat.
A nemzetközi rangsorban második helyezett magyar csapat tagjai közül hárman egyéniben is az élcsoportban vannak: Szilágyi ugyancsak második, Szatmári a 13., Gémesi pedig a 19. helyen áll.
(Forrás: MTI, nyitókép: Szilágyi Áron ünnepel edzőjével, Decsi Andrással (b), miután legyőzte az amerikai Daryl Homert a riói nyári olimpia férfi kard egyéni versenyének döntőjében a Rio de Janeiró-i 3-as Karióka Arénában 2016. augusztus 10-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Szólj hozzá