kovács zsófia

Kovács Zsófia felemáskorláton, Bácskay Csenge ugrásban döntős

Kovács Zsófia felemáskorláton, Bácskay Csenge pedig ugrásban jutott döntőbe a Kitakjúsúban zajló torna-világbajnokságon.

 A kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia és a világkupa széria-győztes Bácskay Csenge egyformán az ötödik helyen került a fináléba – a magyar szövetség tájékoztatása szerint.

A verseny eredményközlője alapján Bácskay 13,666 pontot, míg Kovács  14,433-at kapott a gyakorlatára. A magyar szövetség előzetes várakozásában Kovács esetében valószínűsítette a döntőbe jutást, aki hétfőn úgy nyilatkozott: “jól sikerült bemutatnom a gyakorlatomat, amelyben volt több apró hiba, így nem volt teljesen tiszta.”

A két szer döntőjét szombaton rendezik. Mindkét szeren a Tokióban olimpiai arany– és ezüstérmes brazil Rebeca Andrade jutott az első helyen a döntőbe, felemáskorláton 14,800, ugrásban 15,100 pontot kapott a gyakorlatára.

A férfiak mezőnyében kedden kezdődik és szerdán fejeződik be a kvalifikáció. Nemzetenként egy szeren legfeljebb három tornász mutatkozhat be, az egyéni összetett fináléba a legjobb 24 sportoló kerülhet be, de országonként maximum kettő, és ez utóbbi elv érvényesül a szerenkénti nyolcas döntőkben is.

(forrás: MTI, nyitókép: MTI/Kovács Tamás)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top