Keresés
Close this search box.
liu shaoang

Liu Shaoang: „Büszkén viselem a bronzérmet”

A rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres távján bronzérmes Liu Shaoang elmondása szerint ő és a döntőben kizárt bátyja, Liu Shaolin Sándor is túltette magát a szám hétfői finálé történésein, és büszkén viseli az érmet, amit kedden vehetett át a pekingi téli olimpián.

A fiatalabbik Liu-testvér a fináléban negyedikként korcsolyázott át a célvonalon, bátyja viszont az első helyen, a bírók azonban később testvérét kizárták, ami az ő harmadik helyét jelentette. Egyúttal azt is, hogy Liu Shaoang a téli játékok történetének első magyar egyéni érmese.

Jó érzés volt itt lenni, persze kicsit furcsa volt egyedül állni a dobogón, de megtisztelő és örülök, hogy én lehet Magyarország első egyéni érmese. Úgyhogy büszkén viselem a nyakamba ezt az érmet” – nyilatkozott az éremátadó ceremóniát követően a 23 éves sportoló az M4 Sportnak.

A vegyes váltó szombati bronza után második pekingi érmét begyűjtő versenyző beszélt arról is, hogy lezárta a történteket, ahogy bátyja is, már csak az előttük álló feladatokra koncentrálnak mindketten.

Mindenki túltette magát rajta. Már megvolt a jó regenerálódás és készülünk a holnapi 1500 méterre” – jelentette ki a kétszeres világbajnok. – „Tegnap nem beszéltünk egy tíz percnél tovább, de szerintem mindenki le tudta zárni a dolgot, ahogy kellett. Ma úgy keltünk, hogy történt, ami történt, túlléptünk rajta.”

Liu Shaoang, aki testvérével, illetve a női 500-on hétfőn hetedik Jászapáti Petrával együtt kihagyta a csapat kedd délelőtti edzését, kiemelte, már az 1500-ra fókuszál, melynek küzdelmeit szerdán rendezik.

Aki figyelte az elmúlt években az eredményeinket, tudhatja, hogy nem az 1500 a kedvenc távunk. Azt hiszem, kicsit taktikusabban fogjuk felépíteni a versenyt, s ugyan nem biztos hogy mi leszünk a legesélyesebbek a távon, de minden megteszünk majd.” – fogalmazott.

Szerdán a férfi 1500 negyed- és elődöntőin, illetve fináléján kívül, a nők 1000 méteres előfutamait, illetve a női váltó elődöntőit rendezik a Fővárosi Fedett Stadionban. Utóbbi számban nem lesz magyar érdekeltség. Férfi 1500 méteren a Liutestvérek mellett az 1000 méteren a negyeddöntőben kizárt, s végül 14. Krueger John-Henry szerepel, a nőknél pedig Jászapáti, illetve Kónya Zsófia lép jégre.

(Forrás: MTI, nyitókép: MTI/MOB/Molnár Ádám)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top