Keresés
Close this search box.
liu shaoang

Liu Shaoang: „Már-már félelmetesen higgadt és nyugodt voltam”

Egyáltalán nem izgult az 500 méteres versenye előtt, mert tudta, hogy mire képes – árulta el Liu Shaoang, Magyarország első egyéni téli olimpiai bajnoka.

Visszanézve a felvételeket, úgy látom, hogy már-már félelmetesen higgadt és nyugodt voltam” – mondta az FTC 23 éves rövidpályás gyorskorcsolyázója vasárnapi pekingi diadaláról hétfői online sajtótájékoztatóján.

A döntőt illetően – melyben rajt-cél győzelmet aratott – kijelentette: egy taktika volt, az, hogy az élre áll, és levezeti a futamot az elejétől a végéig. Arról, hogy mit érzékelt a mögötte történtekből, azt mondta, tudta, hogy az Európa-bajnok orosz Konsztantyin Ivlijev le tudja rajtolni a beljebbről rajtoló kazah Abzal Azsgalijevet, de úgy gondolta, ha mögéje is kerül, akkor sem fogja őt megelőzni.

A végéig éreztem az oroszt, a sebességét, de úgy gondoltam, nem fog megelőzni, nem fog butaságot csinálni, mert még fiatal és az ezüstnek is örül. Az első két kört próbáltam meghúzni, utána pedig egy kicsit védekezni” – elevenítette fel a finálét.

Szóba került az elődöntője is, melyből a címvédő, világcsúcstartó kínai Vu Ta-csing és az 1500-on győztes dél-koreai Hvang Te Hon nem jutott tovább.

Éreztem, hogy nekik nem volt meg az a mozgásuk, ami nekem tegnap megvolt. Láttam, hogy nincsenek formában, amikor odaálltam az elődöntőhöz, egyáltalán nem aggódtam” – árulta el.

Arról is beszélt Liu Shaoang, hogy célba érése után nem sok reakciót mutatott. „Úgy keltem fel, hogy olimpiai bajnok leszek, lehet hogy ez vett el egy kicsit az érzésből. Nem is tudtam, mit szoktak ilyenkor érezni az emberek” – igyekezett magyarázattal szolgálni.

Arra a kérdésre, hogy mennyire volt speciális apja hazájában versenyezni, úgy reagált, csodálatos, hogy testvérével együtt mennyien szeretik és támogatják őket Kínában. Elmondta, hogy amikor kirakott egy kínai olimpiai bajnokkal készült fotót a közösségi oldalára, pár nap alatt 30 millió megtekintése volt.

A folytatást illetően azt mondta, március elején még következik a világbajnokság Montrealban, azon szeretne jól szerepelni, aztán jöhet a hosszabb pihenő.

Egyetértett ezzel Bánhidi Ákos, a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott edző-menedzsere, aki úgy fogalmazott, egy négyéves ciklus után mindenkinek jár a hosszabb feltöltődés.

Liu Shaoang győzelmével kapcsolatban emlékeztetett rá, hogy az olimpia előtt is azt mondta: a világ legjobb gyorskorcsolyázói között az fog dönteni, ki tudja fejben jobban kezelni a helyzetet, és ezt Liu Shaoangnál vasárnap senki sem kezelte jobban.

A phjongcshangi egy arany után a magyarok most egy aranyat és két bronzot nyertek, de Bánhidi szerint nem csak az olimpiai eredményeket kell nézni akkor, amikor az előrelépésről beszélnek. A pekingi szereplést ugyanakkor „a férfi váltó betlijét” leszámítva jónak nevezte, a pontszerzéseket és a női szakág teljesítményét is megemlítve. Beszélt arról is, hogy a sorozatos jó szereplések igazi eredménye az lenne, ha az utánpótlásnak lenne egy olyan új csarnoka, melyben sok gyerekkel lehetne megfelelő körülmények között foglalkozni.

A rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott pénteken tér haza a pekingi játékokról és a Gyakorló Jégcsarnokban lesz a küldöttség fogadása.

(Forrás: MTI, nyitókép: MTI/Kovács Tamás)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top