Keresés
Close this search box.
jakubovicskekben

Magyar érmek a rangos hazai karate versenyen

A Vasas Jégcsarnokban rendezték meg 2022. szeptember 17-18-án az év legnagyobb hazai karate versenyét, a Budapest Open nemzetközi viadalt. Az idén immár 25. alkalommal lebonyolított eseményen 36 ország mintegy 1700 versenyzője lépett tatamira formagyakorlat és küzdelem versenyszámokban – köztük a sportág több világklasszisa. A magyar versenyzők számos érmet nyertek a helyenként meglehetősen népes mezőnyökben, amelyek között akadt, ahol egy kategóriában 62 karatés indult.

A legeredményesebb magyaroknak a kumitéseknél Jakubovics Dalma, a katásoknál pedig Bárdos Ádám bizonyult, mindkét fiatal tehetség dobogóra állhatott a felnőttek és 21 éven aluliak mezőnyében is. A 2020-ban Budapesten korosztályos Európa-bajnoki címet nyert Jakubovics Dalma az 50 kg-os nőknél a felnőtteknél megnyerte a súlycsoportot, míg az U21-esek mezőnyében harmadik lett. A korábbi korosztályos Európa-bajnokságokról ezüst– és bronzéremmel büszkélkedő Bárdos Ádám a Budapest Openen is ezeket a színű érmeket gyűjtötte be: a felnőtteknél a harmadik, az U21-esek között pedig a második helyen végzett.

A felnőttek mezőnyében még a férfiaknál a júliusi Világjátékokon ezüstérmes Tadissi Martial a 67 kg-ban bronzéremmel zárt. Kabdebo Botond a +84 kg-os kategóriában második lett, csak az Eb-bronzérmes ukrán Talibovtól kapott ki. A nőknél a kétszeres korosztályos Eb-aranyérmes Baranyi Zsófia az 55 kilóban bronzérmet nyert.

Az egyesületek versenyében a hazai klubok közül összességében az MTK szerepelt a legjobban, amelyik a második helyen zárt.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top