Keresés
Close this search box.
kondargyoz

Öt-hat arany a cél a kick-box világbajnokságon

Hétfőtől szombatig rendezik az olaszországi Jesolóban az idei kick-box világbajnokságot. A versenyen a sportág hét szabályrendszerében 65 ország közel 1400 indulója lép tatamira és ringbe. A magyar színeket 44 sportoló képviseli, akiktől 5-6 aranyérmet remél a szakvezetés – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A legfőbb különlegessége a világbajnokságnak az, hogy van – szögezte le Galambos Péter, az MKBSZ elnöke, utalva arra, hogy tavaly március óta minden jelentős kick-box versenyt törölni kellett, és a szeptemberi budapesti világkupa volt az első nagy megmérettetés, ahol a – nyáron a teljes jogú olimpiai tagságot elnyert – sportág elitje ismét versenyezhetett. Az elnök elmondása szerint Jesolóban is hangsúlyt fektetnek a koronavírus járvány elleni óvintézkedésekre: például csak 48 óránál frissebb negatív teszttel lehet majd belépni a csarnokba, ahol a maszkviselést és a távolságtartást is megkövetelik a szervezők.

Sok a világbajnoki újonc a válogatottban, amely a dunavarsányi edzőtáborban készült fel a vb-re – mondta el Jároszkievicz Krisztián csapatvezető, aki a napokban lett a hazai pointfighting szakág vezetője.

„Szabályrendszertől függetlenül elmondható, hogy mindenki a saját tudásához mérten a lehető legjobb állapotban van. Azt látni kell, hogy egy generációváltás közepén vagyunk, ami lehet, hogy az eredményekben nem ugyanúgy mutatkozik meg, mint korábban, de ettől függetlenül most is vannak győzelemre esélyes és világklasszis versenyzőink. Szerintem öt-hat arany így is benne van a válogatottban, és remélem, hogy ezzel a számmal alálövök a majdani végeredménynek.” – mondta Jároszkievicz Krisztián

A szakember a Szerencsejáték Zrt. által is támogatott csapatból kiemelte a pointfightingban induló Kondár Annát, aki tízszeres világbajnokkként a pár éve visszavonult Mórádi Zsolttal holtversenyben a sportág történetének legeredményesebb versenyzője, és amennyiben Olaszországban győzni tud, egyedüli rekorderré válik.

Jároszkievicz Krisztián a nagy nevek között említette Busa Andreát, aki 2019-ben pointfightingban, light-contactban és kick-lightban is világbajnoki címet nyert, valamint a ringesek közül Habash Antoine-t, aki korábban szintén nyert világbajnoki címeket.

Külön téttel is bír a világbajnokság a K1-ben érintettek – köztük több magyar – számára. A kick-box ugyanis ott lesz a 2022-es egyesült államokbeli Világjátékokon, ahol a szakágak közül K1-ben rendeznek küzdelmeket. A nem olimpiai sportágak legrangosabb multisport-eseményére a vb-n lehet kvalifikálni: azok szereznek indulási jogot, akik az adott súlycsoportokban bejutnak a legjobb nyolc közé. Jároszkievicz Krisztián szerint a magyarok erre eséllyel pályáznak, de nem lesz könnyű dolguk, mert népes és erős kategóriákról van szó.  

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top