Keresés
Close this search box.
pasztoristvan

Pásztor István lesz a Ferencváros vezetőedzője

Nyártól Horváth Attila helyett Pásztor István lesz a Ferencváros élvonalbeli férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője.

Görög Zsolt, a szakosztály ügyvezető igazgatója a klub honlapján hétfőn elmondta: Horváth Attila munkájával elégedettek, viszont nyáron lejár a szerződése, és úgy érezték, hogy a csapatnak új impulzusokra van szüksége.

Bízunk benne, hogy a férficsapatunkra az utóbbi években jellemző fejlődés töretlen marad, és még magasabb szintekre tudunk lépni a következő időszakban” – tette hozzá.

Az 50 éves Pásztor játékosként 215 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, amellyel a 2004-es olimpián a negyedik helyen végzett. Klubszínekben a Veszprémmel 12-szer nyert magyar bajnokságot, 2002-ben döntős volt a Bajnokok Ligájában, 2008-ban pedig megnyerte a KEK-et. Az év legjobb magyar kézilabdázójának háromszor választották meg.

Visszavonulása után megszerezte az Európai Kézilabda Szövetség mesteredzői diplomáját. A Pénzügyőr SE-nél 2017 óta szakmai vezetőként, a magyar férfi ifjúsági válogatottnál pedig edzőként dolgozik, emellett televíziós szakkommentátorként is tevékenykedik, ám a nyártól feladja mindhárom állását a Ferencváros vezetőedzői posztjáért. Szerződése két évre szól.

Tisztában vagyok azzal, hogy teljes embert kíván ez a poszt, ezért nem is volt kérdés, hogy csak a Fradira fogok koncentrálni, mert egy vezetőedzőnek a nap 24 órájában a vezetők és a játékosok rendelkezésére kell állnia” – nyilatkozta.

Hozzátette, a jövő évi keret kialakításában fontos szerepet játszott, hogy ne nagyon változzon a csapat összetétele, mert egyértelmű, hogy nagyszerű közösség alakult ki az FTC-nél.

A klub pénteken jelentette be a 67-szeres válogatott jobbátlövő Balogh Zsolt és a 18-szoros válogatott kapus Borbély Ádám szerződtetését nyártól. Mivel Marián Zernovic és Bozo Andjelic távozik, jövőre a szlovák Jakub Mikita személyében egyetlen légiósa lesz az FTC-nek.

(Forrás: MTI, nyitókép: fradi.hu)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top