Kristálytiszta vizű, festői búvártóban rendezik az Open Water Tournament (OWT) következő versenyét: augusztus 15-én az amatőr és profi úszók Gyékényesen csobbanhatnak a vízbe.
Júliusban több százan vettek részt a jó hangulatú, szentendrei Duna-átúszáson, ahol a víz sodrását kihasználva, úszva ismerhették meg hazánk tájait az indulók, augusztus 29-én pedig jön a várva várt belvárosi Duna-kaland, amikor Szabadság-híd helyett a vizen kelhetnek át Fővám térről a Gellért térre az úszók.
A kettő között, augusztus 15-én kapott helyet a programban a Gyékényesi verseny, ami igazán különleges élményt nyújt az úszóknak. “Van, ahol a folyó sodrása adja a kihívást. Van, ahol a hullámok. És van Gyékényes, ahol a kristálytiszta víz, a tükörsima felszín és a bányató különleges hangulata teszi felejthetetlenné az úszást. Olyan langyos a víz, hogy az ember ki se akar szállni belőle. Aki egyszer kipróbálta, pontosan érti, miért térnek vissza ide évről évre annyian” – mondta el Mezős Balázs főszervező.
A gyékényesi Kotró-tóban 20 méter mélyre is le lehet látni. Érdemes körbenézni, hiszen a fenéken búvárok által elsüllyesztett tárgyak felfedezésre. A tó közepén egy kis sziget áll, és a helyszín különlegessége, hogy a vízben az emberre ártalmatlan mini medúzákkal is találkozhatnak az úszók. Az úszók a gyékényesi búvárbázisról indulnak és oda is érkeznek vissza.
Nevezés, regisztráció: https://www.openwatertournament.hu/


Szólj hozzá