Keresés
Close this search box.
valter attila

Giro d’Italia: Budapest-Visegrád nyitóetap után fővárosi időfutam, majd Kaposvár-Balatonfüred szakasz

Május 6-án, pénteken a Budapest-Visegrád etappal kezdődik, egy fővárosi időfutammal, majd egy Kaposvár-Balatonfüred szakasszal folytatódik a jövő évi, 105. Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny.

A magyarországi Nagy Rajt és a viadal első három szakaszának szerdai, budapesti ismertetőjén Paolo Bellino, a olasz körversenyt szervező RCS Sport igazgatója elmondta, hogy a program május 4-én, szerdán a Hősök terén kezdődik egy csapatbemutatóval. Az éles verseny két nappal később a 195 km-es Budapest-Visegrád szakasszal veszi kezdetét, amely során Székesfehérváron és Esztergomban is lesz egy-egy részhajrá. Május 7-én, szombaton egy 9,2 km hosszú egyéni időfutamot rendeznek Budapest szívében: a kerekesek a Hősök teréről indulnak és a Budai Várba érkeznek. A harmadik, egyben utolsó magyarországi szakasz május 8-án, vasárnap startol Kaposvárról, és Nagykanizsán, Badacsonyon, valamint Tihanyon át Balatonfüredig teker majd a mezőny.

A versenyzők a 201 km-es harmadik szakasz után utaznak Olaszországba, majd egy pihenőnap után május 10-én folytatják a versenyt, amely május 29-én ér véget.

Paolo Bellino kitért arra, hogy a 2020-ra tervezetthez képest változtatniuk kellett a magyarországi útvonalon, többek között az egyéni időfutamot kellett áttenniük egy másik helyszínre. Hozzátette: jövő májusban péntektől vasárnapig egy teljes hétvégét szánnak Magyarországon a Girónak, amely komoly kihívás, egyben azt ígérte, hogy nagy show lesz. A Kaposvár-Balatonfüred etapról azt mondta, hogy azzal egy szinte teljes Magyarországot bemutató szakaszt kínálnak, amely az országimázs szempontjából nagyon fontos lesz, hiszen a versenyzők körbe tekerik majd a magyar tengert. Véleménye szerint ez egy nagyon gyors etap lesz és sprintbefutóval fog végződni.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos arra hívta fel a figyelmet, hogy ekkora haszna még egy elmaradt versenynek nem volt, mint a Giro 2020 májusára tervezett három magyar szakasznak.

Bár az olasz szervezők felajánlották, 2020 őszén és 2021 tavaszán nem tudtuk vállalni a rendezést, 2022-ben viszont sokkal jobb körülmények között tudunk otthont adni a Nagy Rajtnak” – jelentette ki, utalva arra, hogy tavaly még az is kérdéses volt, hogy lesz-e egyáltalán a mezőnyben magyar versenyző, jövőre viszont akár 4-5 hazai kerékpáros is odaérhet.
Külön kiemelte Valter Attila szerepét, aki az idei olasz körversenyen három napon át viselhette a rózsaszín trikót.

A Girót közel 200 országban több mint 800 millióan nézik a tévék előtt, ezért a magyarországi Nagy Rajt egy hatalmas országimázs-kampány lesz, és hozzájárul majd a hazai turizmus újraéledéséhez” – fűzte hozzá, és felhívta a figyelmet arra, hogy annak idején Hollandiában a Grande Partenzára költött minden egy euró kettőt hozott vissza.

Kitért arra is, hogy a harmadik szakaszt azért indítják Kaposvárról, mert ott van az olasz EOLO-Kometa prokontinentális kerékpárcsapat – amelynek színeiben akár 2-3 magyar is tekerhet a versenyen – egyik névadója, a kaposvári székhelyű Kométa húsipari vállalat központja. A cég ügyvezető igazgatójának, Giacomo Pedranzininek fontos szerepe volt abban, hogy megvalósulhatott a magyarországi Nagy Rajt. Az olasz vállalkozó kiemelte: nagyon örül annak, hogy hazája nagy kerékpáros eseménye jövőre a másik otthonából indul.

A sajtótájékoztatón megjelent Valter Attila is, aki bevallotta, nem gondolta volna, hogy a sikerének ilyen visszhangja lesz idehaza. Megköszönte a szervezőknek, hogy az első szakasz céljául Visegrádot választották.

Ez a kedvenc edzőhelyszínem. Egyértelmű, hogy itt leszek a versenyen, minden nap úgy kelek fel, hogy meg kell nyernem a visegrádi szakasz” – fogalmazott a Csömörről indult kerekes.

Az eredeti tervek szerint tavaly egy rövid budapesti időfutammal kezdődött volna a Giro, ezt követően Budapest-Győr és Székesfehérvár-Nagykanizsa szakaszokra került volna sor.

Magyarország eredetileg tavaly lett volna házigazdája a Grande Partenzának, ám akkor a koronavírus-járvány miatt a viadalt őszre halasztották és teljes egészében Olaszországban rendezték.  

Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette. A Giro 1909 óta íródó történetében eddig 13 alkalommal rajtolt a viadal Olaszországon kívül, legutóbb 2018-ban, amikor Izraelben volt a Grande Partenza.

(forrás: MTI, nyitókép: MTI/Balogh Zoltán)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top