Keresés
Close this search box.

Tour de Hongrie: szlovén győzelem

blank

A szlovén Ziga Jerman győzelmével ért véget a Tour de Hongrie második, Velence és Siófok között zajló szakasza,
amelynek végén az ifjú reménység, Peák Barnabás is felállhatott a dobogóra. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) Europe Tour
sorozatában szereplő, 2.2-es kategóriájú nemzetközi országúti kerékpárverseny 25 országból érkezett 106 fős mezőnye hat nap alatt 750+1
kilométert tesz meg a július 2-i budapesti befutóig.

Velencéről rajtolt csütörtök délután a Tour de Hongrie második szakasza, s az előzmények után igen ijesztő volt, hogy néhány perccel a
rajt előtt leszakadt az ég a Velencei tó partján.

Amint ismeretes, szerdán ítéletidő miatt kellett félbeszakítani a Tour de Hongrie első szakaszát: a nemzetközi kerékpárverseny mezőnye
még szikrázó napsütésben indult útjára Keszthely kikötője mellől, ám Sümegnél nem jutott tovább: a Zalában tomboló szupercella miatt a
szervezők véget vetettek a küzdelemnek. A kerékpárosokat szerencsére időben el tudták szállítani a helyszínről, így a lecsapó viharnak
nem lett sérültje, sem a Tour mezőnyéből, sem a népes, csaknem háromszáz fős szervező-közreműködő csapatból.

„A verseny tekintetében ilyen esetben is a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség, az UCI szabályzata az irányadó. Amikor megállítottuk a
mezőnyt, a szabályok szerint még lett volna lehetőségünk alternatív útvonalon megközelíteni a célt, de egyrészt így is át kellett volna
haladnunk a viharzónán, másrészt azt az információt kaptuk, hogy már nincs hová befutni, a zalaegerszegi célterületet is letarolta a vihar
– mondta Mamuzsics László, a versenybíróság vezetője. – Az UCI meghatározza, hogy ilyenkor mi a teendő, mivel a kerékpárosok nem
teljesítették az előírt táv nyolcvan százalékát, így a szakaszt törölni kell, az itt elért eredmények nem számítanak sem az összetett
versenyben, sem a pontversenyekben. A döntést a résztvevő csapatok vezetői és maguk a versenyzők is elfogadták, egyetlen panasz sem érkezett
hozzánk ezzel kapcsolatban.“

A fentiek miatt a szombathelyi prológ győztese, az ausztrál Scott Sunderland viselte a sárga trikót, Szalontay Sándor a legjobb sprinternek
járó zöldet, Peák Barnabás a legjobb 23 évnél fiatalabbat illető fehéret, Lovassy Krisztián pedig a legjobb magyar celeste-zöld mezét
húzhatta fel.

Koszti András, Velence polgármestere és világjáró hajósunk, Fa Nándor indította útjára a mezőnyt. Utóbbi talán azt is mondta a
kerékpárosoknak, hogy „Jó szelet!” Mert viharos szélben indult ez a nap.

Az első sprintet Kápolnásnyéknél a szerb Kalaba nyerte, majd következett a nap egyetlen hegyi hajrája, ami az eritreai Ghebreigzabhier sikerét
hozta, így biztossá vált, hogy pénteken övé lesz a piros mez. Aligha tévedünk, ha kijelentjük: ő a Tour de Hongrie első eritreai színes
trikósa.

Öt bringás lépett el a mezőnytől, s a szökésben benne volt a magyar Dina Márton is. A szökevények begyűjtötték a székesfehérvári és a
nádasdladányi gyorsasági hajrát is, mindkétszer a szerb Danilovics nyert, de a bolyt nem engedte messzire a mezőny. Siófok határában két
szerb versenyző lépett el a többiektől, de a Balaton partra vezető kanyargós úton rosszul kanyarodtak, de az őket üldöző mezőny is
elvétette a helyes utat.

A zsűri gyors döntést hozott, a siófoki körpályán – ahol három kör várt a mezőnyre – a célvonalon megállította a kerekeseket, a két
szökevényt az előnyének megfelelően elengedte (így a kényszerpihenő nem befolyásolta a szakasz végkimenetelét), majd megkezdődött az
üldözés. A szerb válogatottak egy körön át tudták tartani az előnyüket, onnan a sprinterek csapatai, főleg az ausztrálok, az amerikaiak
és a szlovénok vették át az irányítást.

A szűk, csúszós kanyarokban történt néhány bukás, ami darabokra szabdalta a mezőnyt, így nagyjából húsz kerekes indult az élen az
utolsó rohamra. A sárga trikósnak remekül vezették fel a sprintet, de az utolsó kanyarban Peák Barna is kedvező pozíciót harcolt ki
magának, a sprint végén azonban a szlovén Ziga Jerman örülhetett: megnyerte a Tour de Hongrie második szakaszát.

Sunderland lett a második, Peák Barnabás pedig ezen a napon is bravúros eredményt ért el: a prológ után ismét harmadik lett!

„Igyekeztünk tartani a szökést, hogy ne legyen olyan nagy előnye, mint tegnap. Szerencsére a legjobb sprinterek csapatai nem voltak benne a
szökésben, ezért tudtuk, hogy nem fog hazaérni. Szerettem volna a legjobb tíz között bejönni, ez sikerült. Nagyon sok bukás volt a siófoki
körökben, az életem kockáztattam a kanyarokban, így előre tudtam jönni a végére, és harmadik lettem a sprinten, elégedett vagyok ezzel az
eredménnyel. A következő szakaszon szökéssel nem fogok próbálkozni, mert nem fognak elengedni, de a sprintre rá fogok menni holnap is“ –
nyilatkozta a magyar kerékpársportba üstökösként berobbanó tehetség, Peák Barna.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top