Keresés
Close this search box.
vaskatablanka

Vas Kata Blanka: „A jó rajt sok önbizalmat adott”

Vas Kata Blankának sok önbizalmat adott, hogy jól sikerült a rajtja a női hegyikerékpárosok keddi versenyében a tokiói olimpián, ahol a negyedik helyen zárt.

A 19 éves sportoló elmondta, kicsit félt attól, hogy az utolsó sorból indult, majd átállt balra, ami jó döntésnek és jó nyomvonalnak bizonyult.

Szerencsém volt, mert a másik oldalon többen is elakadtak, és nagy volt a torlódás. Még akkor is bíztam magamban és abban, hogy szép lassan fel fogok érni az élmezőnyhöz, amikor az első körben hibáztam” – utalt korai esésére Vas. Ekkor többen is elmentek mellette, ám – amint azt kiemelte – nem ütötte meg magát, és nem esett ki annyira a ritmusból sem, a fő baj az volt, hogy a következő emelkedőn nem tudott feltekerni, így gyalogolnia kellett.

A rajt után éreztem, hogy itt nagyon jó napom is lehet, de fontos volt, hogy a saját tempómban menjek. Előttem sokáig ment előttem egy négy-ötfős boly, amire egy-két erős tekeréssel felértem volna, de inkább egy laza, egyenletes tempót mentem, nehogy teljesen végem legyen” – mesélte taktikájáról az olimpiai újonc magyar kerekes.

Kifejtette, a rajt előtti pályaátalakítás meglepte, egy lejtőt szinte teljesen átépítettek, de ezen semmi nem múlt, mert a többiek sem ismerték azt a részt. Az eső kedvezett a cyclocrossban (terepkerékpárban) is versenyző Vasnak, ugyanis a sáros pályán emiatt előnye volt a többiekkel szemben.

Előzetesen azt mondtam, a legjobb tízzel elégedett lennék, de nem volt nagyobb célom, ugyanis nem tudtam, mit várhatok magamtól. Eddig az U23-as világkupában versenyeztem, az elitmezőnyben nagyobb versenyen nem indultam. Az utolsó métereken már nagyon örültem, nem is hittem el, hogy negyedik lettem” – fogalmazott a magyar bringás, aki országúton a világ egyik legjobb csapatának a tagja.

Ezzel kapcsolatban kifejtette, nagyon reméli, hogy egyik szakágat sem kell majd abbahagynia, de nagyon át kell gondolnia, mikor melyikben indul, és mikor fordít időt a pihenésre.

Szeretem ezt csinálni, szeretek edzeni, az pedig elég jól esett, hogy a férfi győztes brit Tom Pitcock gratulált az olimpiai faluba való visszaérkezésem után” – mondta Vas, aki a versenyt követően mintegy két órát töltött a doppingvizsgálaton.

Kiemelte, a Giro d’Italián nagyon szurkolt a rózsaszín trikót három napig viselő Valter Attilának, és nagy motivációt ad neki, hogy „szinte a semmiből” itt tartanak a magyarok kerékpározásban.

Egyelőre nem tudom, mit hoz a jövő, úgy érzem, a 2024-es párizsi olimpián országúton is ki fogom tudni harcolni a kvótát, azonban az ottani indulásom nagyban függ a pálya kialakításától. Ha sík lesz a terep, akkor lehet, hogy inkább ismét a hegyikerékpárban fogok próbálkozni, mert nem vagyok sprinteralkat” – tette hozzá Vas, aki minden idők legjobb magyar kerékpáros eredményét érte el az ötkarikás játékokon.

(Forrás: MTI)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top