epronex

Tizenkét kerékpárossal vág neki első kontinentális szezonjának az Epronex

Tizenkét versenyzővel vág neki első kontinentális szezonjának az Epronex kerékpárcsapata.

A jövőre már a nemzetközi szövetség (UCI) három profi szintje közül a legalsó kategóriában, azaz kontinentális istállóként szereplő Epronex keddi sajtótájékoztatóján Kiss Gergely, a csapat sportigazgatója a 2022-es szezont értékelve elmondta: hosszú és küzdelmes év volt. A nyolc többnapos és számos egynapos versenyen öt dobogós helyezést és egy szakaszgyőzelmet értek el.

Regionális csapatként beilleszkedtünk a magasabb, kontinentális szintbe, amelyhez eddig is megvolt a hátterünk, most pedig már a bejegyzésünk is meglesz hozzá” – mondta a sportvezető. Kiemelte, a szintlépésnek köszönhetően hosszú évek után visszatérhetnek Tour de Hongrie-ra, amely a jövő évi szezon első felének legfontosabb állomása lesz.

Ez a Tour de Hongrie már nem az, mint ami öt éve volt” – utalt a jövőre már Pro Series kategóriába emelt magyar körverseny fejlődésére Kiss, aki elárulta, az idénynek 12 fős kerettel, nyolc elit és négy U23-as kerékpárossal vágnak neki.

Felesége, Köllő Zsuzsanna csapatvezető felidézte Karl Ádám sikerének pillanatát, amellyel – mint mondta – beérett hét év munkája.

Kiss Dávid, a Porsche Buda igazgatója kiemelte: az elmúlt években a világjárvány, az ukrajnai háború és a gazdasági változások rájuk is hatnak, ugyanakkor nem felejtik el, hogy vállalatként társadalmi felelősségük is van. Az elmúlt négy évben a kerékpársportra, az Epronex csapatra esett a választásuk.

Ebben az együttműködésben tudunk valamit visszaadni a társadalomnak” – mondta Kiss Dávid azt hangsúlyozva, hogy az idei esztendőhöz hasonlóan jövőre is mobilitást biztosítanak a csapatnak két Skoda Octaviával.

Az Epronex képviseletében Tóthfalussy György felidézte: 2015-ben indították útjára a csapatot, akkor közel sem gondolták, hogy újra felkerülhetnek Európa kerékpáros térképére.

Vízer Barnabás, a magyar szövetség (MKSZ) sportigazgatója úgy fogalmazott: hatalmas űr lesz betöltve azzal, hogy újra lesz kontinentális csapat Magyarországon: “A gyerekek, feltörekvő fiatalok látnak perspektívát, fontos lépcsőfokot, akár hidat a profi mezőnyhöz.”

Karl Ádám újabb győzelmek megszerzése mellett nem titkolt célként fogalmazta meg a pontgyűjtést a 2024-es, párizsi olimpiára, amelyen szeretne részt venni.

Szeretném megmutatni, hogy magyar csapatból is fel lehet venni a legmagasabb szintű kerékpárosokkal a versenyt” – jelentette ki Karl. Az MTI kérdésére elmondta: az összeszokottság miatt akár a májusi magyar körversenyen is jelentős segítség lehet majd, hogy nem a válogatott, hanem klubcsapata tagjaként vesz részt, hiszen így jobban ismeri a társait, tudja, kitől mire számíthat, ez pedig hozzájárulhat egy jó eredmény eléréséhez.

A sajtótájékoztatón kiderült, a csapat váza megmaradt, hozzájuk csatlakozott a többi között a 2019-es magyar bajnok Szarka Gergely, összetett menőnek pedig Byron Munton dél-afrikai időfutambajnok. Az új szakmai vezető pedig a szlovén Miran Kavas lett.

(Forrás: MTI, nyitókép: Facebook / Epronex – Hungary)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top