Keresés
Close this search box.
amber eszt rali 2021 tanak

A gyors észt murván száguldanak

A 2020-as koronavírusos évben debütált a hétvégi rali helyszíne, Észtország, főképpen Ott Tanak, észt pilótának köszönhetően. Tanak nem is okozott csalódást hazai rajongóinak, hiszen megnyerte hazai raliját. 2021 után immár harmadszor látogat el a balti államba a világbajnoki ralimezőny, s idén zsinórban negyedszerre mérkőzik meg murvás utakon.

Sajnos Ott Tanak azóta valamelyest beleszürkült a mezőnybe, s 2021-ben már nem tőle volt hangos a sajtó, hanem attól a Kalle Rovanperától, aki első rali világbajnoki győzelmét Észtországban gyűjtötte be és idén nagy előnnyel vezeti az egyéni ponttáblát és jó úton halad első egyéni világbajnoki címe felé. A 21 éves sztárpilóta a hétvége esélyese, duplázhat azon a helyszínen, ahol történelmet írt tavaly azzal, hogy minden idők legfiatalabb raligyőztesévé avanzsált.

A Szafari Rali nagyon megterhelő volt a csapatok számára, de a Toyota így is behúzta az első négy helyezést. Kalle Rovanpera, Elfyn Evans, Takamoto Katsuta és a negyedik helyezett Sebastien Ogier is mindent beleadott és ez kifizetődő volt számukra. Kérdés mire lesz képes a finn központú csapat Észtországban egy másfajta murvás felületen.

Elsőre azt mondanánk, hogy egy ilyen szép Afrikában szerzett eredmény után nem lehet más célja a hétvégére a Toyotának és 21 éves pilótájának, mint egy újabb győzelem begyűjtése. Ami nem tűnik lehetetlen küldetésnek, lévén idén két ralit kivéve az összes többi verseny győztes trófeája Harri Rovanpera fiához és a Toyotához került és a fiatal finn 65 pontos előnnyel áll az egyéni ponttábla élén.

Természetesen nagyszerű számomra, hogy az Észt Rali következik. A tavalyi győzelem szuper volt, nagyon erős hétvége volt a számunkra. Idén más körülmények között utazunk oda. Mivel vezetem a világbajnokságot én fogom nyitni az utat, de remélhetőleg ismét szép eredménnyel távozunk majd. Mindig is élveztem az ilyen ralikat, ahol gyors murvás utak vannak, ezek fekszenek nekem. Fontos, hogy magabiztosan érezzem magam az autóban, mikor ilyen tempóban vezetek. Sok munkát végeztünk a tesztelés során, hogy megpróbáljuk beállítani az autót úgy, ahogy szeretnénk.” – nyilatkozta Kalle Rovanpera, akire hárul a hétvége elején a sepregetés szerepe, s amely feladja a leckét a győzelmi céljainak.

Az idén zsinórban megrendezett öt murvás raliból a negyedik jön a hétvégén. Hiába, murva és murva között is van különbség. Sőt az Észt Rali és az ezt megelőző Szafari Rali nem is különbözhetne jobban egymástól. Észtországban gyors és puha murva várja a ralisokat, ezzel szemben Afrikában a kemény és töredezett utakkal vívtak ádáz csatát a csapatok.

A rali

A rali főhadiszállását és a szervizparkot idén is Tartuban rendezik be, az Észt Nemzeti Múzeumnál.

A 2022-es Észt Rali három napon át tart, s a 24 gyorsasági szakasz 314,26 km-t tesz majd ki.

Gyors murvás utak várnak a mezőnyre, sok dombos, ugratós szakasszal. Technikásabb részek is lesznek hol széles, hol szűk hegyi utakkal.

A csütörtöki Tartuban rendezett rajtceremóniát követően elindul a verseny egy rövid szuperspeciális gyorsasági szakasszal a szervizpark közelében. A pénteki nap lesz a rali leghosszabbja, 139,18 km-nyi gyorsasági szakasszal. Itt rendezik a rali leghosszabb gyorsasági szakaszát is, a 24,35 km hosszú Peipsäärét. Szombaton az Észtország téli fővárosának titulált Otepää körül zajlanak az események. Érdekes módon a város neve azt jelenti, hogy „Ott feje”, így Ott Tanak biztosan otthon érzi majd magát. Vasárnap lesz a legrövidebb nap, amely a Kambja Power Stage zárul majd.

(Forrás és nyitókép: Amber PR)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top