Keresés
Close this search box.
amber torok f1 dobogo

Bottas győzött, Hamilton lecsúszott a második helyre

Valtteri Bottas hibátlan vasárnapi teljesítményével megszerezte 2021-es első Forma-1-es győzelmét Törökországban. Tavaly esett-kelt a finn ezen a versenyen, most viszont domináns teljesítménnyel húzta be pályafutása tizedik elsőségét. A második helyen Max Verstappen ért célba és ezzel visszavette az első helyet az egyéni ponttáblán Lewis Hamilton előtt. A bronzérmes helyre Sergio Perez ért fel a Red Bull nagy örömére. A Mercedes előnye a konstruktőri ponttábla első helyén még mindig elég jelentős.

„Már egy ideje nem álltam itt, de ez most nagyon jó érzés. Ami engem illet, ez volt életem egyik legjobb versenye. Egy kis megcsúszástól eltekintve mindent az irányításom alatt tartottam. Az autó minden körülmények között jól ment, nagyon magabiztos voltam benne. Örülök, hogy végre összeállt minden számomra. Nagyszerű volt.” – szögezte le a Mercedes finnje, aki megtáltosodott mióta lekerült róla a teher és aláírt az Alfa Romeóhoz a jövő szezontól kezdve. Lazább lett, kicsit le is nyugodott és ez lehet az oka annak is, hogy azt érezhetjük végre ő is megérkezett a világbajnokságba. Viszont elég későn. Az egyéni világbajnoki cím sorsába már nem szólhat bele. Az Lewis Hamilton és Max Verstappen között fog eldőlni.

Lewis Hamilton bár megszerezte a rajtelsőséget szombaton, mégis csak a 11. helyről rajtolhatott el vasárnap, mivel a motorjának egy részét kicserélték. A brit pilóta emiatt csak az ötödik helyen tudott célba érni Charles Leclerc mögött. Hamilton elégedetlen volt amiatt, hogy a verseny vége előtt nyolc körrel behívták a bokszba kerékcserére, anélkül dobogós helyezést szerezhetett volna. A csapat viszont nem akart kockáztatni a már nagyon elhasználódott kerekei miatt.

A Ferrari motorfejlesztése megmutatta, hogy nagyon jó húzás volt a maranellóiak részéről. Leclerc negyedik helyezést szerzett, Carlos Sainz a rajtrács végéről rajtolt, mivel neki most cserélték ki a motorját, s még így is a nyolcadik helyre vitte célba a piros betontorpedót. Nem hiába kapta meg Forma-1-es pályafutása során először „A Nap Versenyzője” címet a Forma-1-es szavazáson a rajongóktól.

2020-ban nagyon csúszós volt a törökországi pálya, most viszont bár ismét esős időben versenyzett a mezőny, a pálya sokkal jobban tapadt, mint várták, s ez a gumiválasztást is megkavarta. Közepes abroncsokon ment a mezőny, s a legtöbb pilótának szinte simára kopott az abroncsa az egyre száradó pályán. Kivárásra játszottak a csapatok, s igyekezett mindenki minél később kereket cserélni. Esteban Ocon egyáltalán nem cserélt kereket, így a francia bokszbeállás nélkül a tizedik, pontszerző helyre vitte célba az Alpine-t.

A hatodik helyen Pierre Gasly ért célba az AlphaTaurival. A mclarenes pilótáknak most nem ment olyan jól. Bár még mindig előnyben van a McLaren a Ferrarival szemben a konstruktőri ponttáblán, de azért vigyáznia kell, mert még sok verseny van hátra, s az olaszok ilyen teljesítménnyel simán lekörözik a brit csapatot. Lando Norris bejutott az első tízbe. A fiatal brit hetedik lett, miközben Daniel Ricciardo csak a 13. helyre tudta célba gurítani autóját.

Lance Stroll (Aston Martin) és Esteban Ocon zárja az első tizet.

Folytatás két hét múlva (2021. október 24.) a tengerentúlon, a texasi Austinban. 2020-ban a koronavírus járvány és az azt érintő utazási korlátozások miatt nem ment el az USA-ba a Forma-1-es cirkusz, de idén visszatérnek a nagyon fontos amerikai piacra. Ez Lewis Hamilton egyik kedvenc pályája. Vajon visszaveszi ott az első helyet vagy Max Verstappen tovább növeli előnyét?

(forrás és nyitókép: Amber PR)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top