Keresés
Close this search box.
F1 Miami Nagydíj

F1: Újabb sprinthétvége, ezúttal Miamiban

A Forma-1-es versenynaptárban három éve debütáló helyszínre látogat a cirkusz a hétvégén. A szezon európai része előtt ruccan ki a mezőny az USA-ba, hogy az idei három egyesült államokbeli futamból az elsőn, az annak idején nagy csinnadrattával beharangozott Miamiban, vegyen részt. Kiemelt figyelmet kap a hétvége, hiszen az amerikai piac nagyon fontos a Liberty Media számára. Nem véletlen, hogy Kína után itt is sprintes hétvége elé nézünk.

A közel-keleti futamok épített pályáit váltja le a hétvégén a floridai utcai verseny. A 2024-es miami futam jelentős áttörést hozott Lando Norris számára. Az addig a győzelmeket még csak hajszoló pilóta (aki eredménytelensége miatt gúnynevet is kapott), megszerezte Forma-1-es pályafutása első győzelmét. Azóta öt első helyezést sikerült behúznia, az ötödiket idén, a szezonnyitón.

Az idei egy győzelem viszont egyelőre kevésnek tűnik, hiszen kevésbé tapasztalt csapattársa, Oscar Piastri gyors tempóra kapcsolt. Csak ebben a szezonban eddig már három győzelmet tudhat magáénak. S az ausztrál pilóta az egyéni ponttábla élére ugrott ezzel az eredménnyel. 10 pontos előnye van a második helyen álló csapattársához képest. S hogy mi vár ránk még a szezonban? Erre Zak Brown adta meg a választ: „Még nem láttunk igazán epikus küzdelmet. Az már csak idő kérdése.”

2024-ben is sprintes hétvégét rendeztek Miamiban. Bár a sprintet Max Verstappen nyerte, de a főfutamon a hollandot utolérte a „Miami-átok”, így az első rajtkockából indulva nem tudott győzni. Csak második lett Norris mögött. A bronzérmes helyre a Miamira világoskékbe öltöztetett Charles Leclerc állhatott.

A hétvégi futam helyszíne lesz a 11. egyesült államokbeli helyszín a Forma-1-es világbajnokságban. Egy pezsgő város utcáin rendezett futam világszinten hatalmas érdeklődést vonz. 2024-ben csodaszép napos, forró időjárás fogadta vasárnap a mezőnyt a csillogó-villogó, sztárparádéval tarkított Miami Nagydíjon. Nyugodt körülmények között zajlott az 57 körös futam a miami versenypályán.

A pálya és környéke a szórakoztatásra lett kitalálva. Messziről inkább egy vidámparknak néz ki, mintsem egy versenypályának. A szervezők kitettek magukért, itt amerikai módra kitalált szórakoztatást kanyarintanak a verseny mellé. Nem csak a lelátókról, hanem jachtról, napágyról, a bár mellől, medencéből vagy akár felvonófülkéből is lehet nézni a versenyhétvége eseményeit.

Miami különleges helyszín, s ezt a csapatok ki is akarják használni, így a Ferrari és a Red Bull is. A Ferrarinál a fehér vagy a tavalyi világoskék szín dominálhat a hétvégi futamon az autók festésén és a pilóták ruháján.

A verseny és a pálya

A Miami Hard Rock Stadium körül kialakított versenypálya egy ideiglenes utcai aszfaltcsík, amely 19 kanyarjával nagyon hasonló atmoszférát nyújt, mint a Melbourne-i Albert Parkban futó ausztrál versenypálya. A csúcssebesség 320 km/óra lesz.

Az 57-körös Miami Nagydíj május 4.-én helyi idő szerint 16.00 órakor (magyar idő szerint 22.00 órakor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 5,412 km, a teljes versenytáv 308,326 km. A leggyorsabb köridő Max Verstappen nevéhez fűződik 2023-ból. A holland pilóta ideje 1:29.708 volt.

2024-ben Lando Norris (McLaren) lett az első helyezett. A brit pilóta győztes ideje 1:30.49.876 volt. A második helyen Max Verstappen (Red Bull) futott célba, míg a bronzérmes helyre Charles Leclerc (Ferrari) állhatott fel.

Forrás: facebook.com/amberprkft, nyitókép: Getty Images / Red Bull Content Pool

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top