Keresés
Close this search box.
A futamgyőztes Oscar Piastri (Ausztrália, McLaren), a második helyezett Max Verstappen (Hollandia, Oracle Red Bull Racing) és a harmadik helyezett Charles Leclerc (Monaco, Scuderia Ferrari) a versenyzői sajtótájékoztatón az F1-es Szaúd-arábiai Nagydíjon a Jeddah Corniche Circuit pályán a szaúd-arábiai Dzsiddában 2025. április 20-án. (Fotó: Clive Rose/Getty Images)

Piastri idén már harmadszor a dobogó tetején

Oscar Piastri Kína és Bahrein után Szaúd-Arábiában is felállhatott a dobogó tetejére. A fiatal ausztrál ezzel átvette az első helyet az egyéni ponttáblán. Ezúttal nem az első helyről rajtolt a versenygyőztes. Max Verstappen volt az ugyanis, aki az első rajtkockából vághatott neki a húsvétvasárnapi futamnak. A holland pilóta a második helyen gurult végül célba az RB21-gyel. A dobogó harmadik fokára a Ferrarival végig kitűnően hajtó Charles Leclerc állhatott fel, idén először.

„Kérek egy kanapét, nagyon nehéz futam volt. Boldog vagyok, hogy nyertem, a rajtnál kilőttem, s az első kanyarban letettem a kézjegyem. Ez elég volt.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.

Lando Norris a 10. helyről rajtolva ért végül célba a negyedik helyen. A brit pilóta kevésbé koncentráltnak tűnik csapattársánál. Összetörte az autóját a szombati időmérő edzésen, ezért csak a mezőny közepéről rajtolva vághatott neki az 50 körös Szaúdi Nagydíjnak. A futam alatt is volt egy vitatható manővere, de végül nem büntették érte. Nem lehet túl boldog a brit. Csapattársa a szezon első hármas hétvégéjéből két futamon nyerni tudott. A nyugodt és céltudatos ausztrál jól indította azt a 2025-ös évadot, amelyből akár végső győztesként is kikerülhet. A szezon azonban még hosszú, s a riválisai felszívhatják még magukat. Jelenleg viszont Piastri tíz pontos előnnyel áll a pilóták rangsorának élén.

Egy újabb lámpafényes futam helyszínén ismét forró, száraz, sivatagi körülmények várták a Forma-1-es csapatokat. A versenyszezon talán egyik legveszélyesebb pályáján mindig várható baleset, s ez ezúttal sem volt másként. A rajt után nem kellett sokáig várni rá. Az első körben összekarambolozott egymással Juki Cunoda és Pierre Gasly és a két egykori csapattárs gyorsan távozott a versenyből.

A Mercedes ezúttal csak a negyedik erő volt a mezőnyben. Habár George Russell az első háromból rajtolhatott, de végül csak az ötödik lett. Csapattársa, Kimi Antonelli, követi őt a hatodik helyen.

Charles Lerclerc több negyedik helyezést követően ezúttal felfért a dobogóra, csapattársa, Lewis Hamilton viszont csak a hetedik lett. A Williams rendkívül elégedett lehet. Az egykor sereghajtó csapat mindkét pilótája pontszerző helyen futott célba. Carlos Sainz a nyolcadik, míg Alex Albon a kilencedik helyezett lett. Az első tizet a nagyon szépen bemutatkozó Racing Bullsos újonc, Isack Hadjar zárja.

A Haas pilótákról érdemes még szót ejteni. Eddig kitűnően szerepeltek az amerikai csapat pilótái, különösen az újonc Bearman teljesítménye volt megsüvegelendő. Dzsiddában nem ment olyan jól a két pilótának. Bearman a 13., míg Esteban Ocon a 14. helyen gurut célba autójával.

A Forma-1-esek nagyon belekezdtek idén. Hosszú a szezon, így az elejére került mindjárt egy triple-header, vagyis három egymás utáni hétvégén rendeztek futamot. Ez rendkívül megterhelő a csapatok számára. Ráadásul a két közel-keleti futamot követően két héttel egy távoli helyszín, Miami, következik egy újabb sprinthétvégével.

Norrisnak eddig nem úgy alakulnak a dolgai, ahogy szerette volna, de, most olyan hétvége következik, amelyre nagyon jó szívvel gondol. 2024-ben Miamiban szerezte meg ugyanis Forma-1-es pályafutása első győzelmét. Nem is lehet kevesebb a célja idén, mint egy újabb futamgyőzelem az idei első észak-amerikai helyszínen.

(Forrás: Amber PR, nyitókép: Getty Images / Red Bull Content Pool)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top