Keresés
Close this search box.
amber spanyol f1 2024 verstappen

Verstappen triplázott Barcelonában

Max Verstappen zsinórban harmadjára győzött vasárnap a Spanyol Forma-1-es Nagydíjon. A holland bár nem az első rajtkockából vágott neki a 66 körös futamnak, gyorsan az élre ugrott visszaszorítva Lando Norrist a második helyre úgy, hogy a brit végül ott is ért célban, elég csalódottan. A dobogó harmadik fokára Lewis Hamilton állhatott fel. Elszokott már a dobogótól a brit, utoljára tavaly Mexikóvárosban élhette át ezt az élményt. Akkor a második lett.

„Mindent jól csináltunk, agresszív stratégiával versenyeztünk, de az szerencsére a végére kifizetődött. Nagyon örülök az itteni győzelemnek.” – szögezte le Max Verstappen, aki a 61. győzelmét szerezte meg vasárnap. Verstappen csapattársának, Sergio Pereznek megint nem túl sikeres hétvége van a háta mögött. A mexikói pilóta három bokszbeállásos stratégiája a nem túl fényes nyolcadik helyet eredményezte számára.

Bár Lando Norris kénytelen volt átengedni a győzelmet Max Verstappennek, de ezzel az eredménnyel megszerezte az egyéni ponttábla második helyét, visszaszorítva a harmadik helyre Charles Leclerc-t. A különbség köztük kicsi, alig két pont. Norris viszont az elmúlt hat versenyből ötször az első három között ért célba, s Forma-1-es pályafutása során először áll az egyéni ponttábla második helyén. Csapattársa, Oscar Piastri a hetedik helyezett lett.

Lewis Hamilton régen volt olyan sikeres, mint ezen a futamon. A Mercedes hétszeres világbajnok pilótája elmondta, hogy a csapat stratégiájának is köszönheti jó helyezését. A rajtja nem sikerült túl jól, s a Ferrarik éltek a lehetőséggel. Nagy erőkkel küzdötte vissza magát, keményen előzgetett. Carlos Sainz előzése közben összeért kettejük autójának kereke, amit vizsgáltak is a sportfelügyelők, de végül nem büntették meg a britet.

George Russellnek ezúttal a negyedik hely jutott, pedig a fiatal brit nagyszerű előzést mutatott be a rajtot követően. Miközben Max Verstappen azon ügyeskedett, hogy tudná megelőzni az első rajtkockából induló Lando Norrist. Balról mindkettőjüket megelőzte Russell, de sikere nem tartott túl sokáig és végül a negyedik helyre tudta célba kormányozni Mercedesét. Míg Kanadában még harmadik volt Hamilton előtt, ezúttal tapasztaltabb csapattársának termett babér.

A Ferrari nem nagyon találta önmagát a minden csapat által kívülről-belülről ismert versenypályán. Charles Leclerc és Carlos Sainz az ötödik és hatodik helyet csípte meg.

Az Alpine közben ismét dupla pontszerző lett. Pilótái, Pierre Gasly és Esteban Ocon zárta az első tizet. A francia csapat nem csak emiatt kapott nagyobb médiafigyelmet a hétvégén. A Spanyol Nagydíj előtt derült ki, hogy Flavio Briatore visszatér a Forma-1-be, mégpedig az Alpine tanácsadójaként.

A mezőny nem pihenhet. Folytatás e héten (2024. június 30.) Ausztriában, ahol az idei harmadik sprintfutamos hétvégével várják nagy számban a Forma-1-es szurkolókat. Max Verstappen rajongói tábora várhatóan ismét narancssárgába öltözteti a lelátókat. Nagy fesztivállal várják a hollandok kedvencük győzelmét.

(Forrás és nyitókép: Amber PR)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top