Keresés
Close this search box.

Célban a Kékszalag képek az első bójától

A gyenge szél igencsak próbára tette a 47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj résztvevőit. A leggyorsabb hajók pénteken hajnalban futottak be, és az 540 hajós mezőnyből reggel 9 óráig 90 hajó ért csak még célba. Európa leghosszabb és legnépesebb tókerülő vitorlás regattájának rajta csütörtökön 9 órakor volt, érvényesen szombat reggel kilenc óráig lehet célba futni.

A versenyt a svájci Safram csapat Ventilo M1 típusú katamaránja nyerte meg amelynek szkippere Rodolphe Gautier, kormányosa pedig Christophe Péclard volt. A gyenge szelekre optimalizált hajó pénteken 2 óra 6 perckor futott be a balatonfüredi célba, időeredménye 17 óra 6 perc 22 másodperc. Ez messze elmarad a tavaly futott 7 óra 13 perc 57 másodperces rekordtól. A második helyen a Kékszalag időrekordját tartó Fifty-Fifty nevű 50 lábas magyar katamarán érkezett, 15 perc hátránnyal. A hajó kormányosa Józsa Márton. Harmadik lett a tizenegyszeres Kékszalag-győztes Litkey Farkas, aki ezúttal egy Decision 35 típusú, Cellum névre keresztelt kéttestű hajóval vágott neki a versenynek. Hátránya az első hajóhoz képest 38 perc volt.

A legjobb egytestű hajó az egytestű rekordot tartó Raffica lett Király Zsolt kormányzásával, amely az utolsó pillanatig késhegyig menő küzdelmet folytatott a Principessával. Tizennyolc és fél óra idegőrlő gyengeszeles vitorlázás után a két „rohanógép” között a célban mindössze 15 másodperc különbséget regisztráltak.

A 47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj 540 hajóból álló mezőnye csütörtökön 9 órakor rajtolt el Balatonfüreden, hogy megtegye a verseny légvonalban mintegy 155 kilométeres távját. A verseny első részét a Cellum és a Safram küzdelme fémjelezte. A siófoki bóját a Safram több mint tíz perc előnnyel vette, de Tihany előtt Litkeyék ismét beérték a svájci egységet.

Csütörtök délután a két hajót utolérte egy üldöző boly, s ekkor még legalább tíz hajó látszott esélyesnek a győzelemre. A verseny a Keszthelyi-öböl bejáratánál dőlt el, amelyet a Safram északról, Balatongyörök felől gyorsabban közelített meg, mint a délen vitorlázó Cellum. A svájci hajó itt tudott véglegesen az élre állni, és előnyét egyre növelni tudta a célig.

A győztes csapat már sok kiváló eredményt ért el. Nemrégiben megnyerték a Genfi-tavon a Genf-Rolle-Genf versenyt, legyőzve a Décision 35-ös flottát. Mint Gautier a verseny utáni interjúban elmondta, „régről ismert ellenfeleink az ilyen hajók, ám sokkal jobban tartottunk az 50 lábas, kétárbocos Fifty-fiftytől, mert ilyen csapatok ellen nem szoktunk versenyezni”.Rodolphe Gautier csapata tapasztalt, összeszokott versenyzőkből áll, s hajójuk a Ventilo M1-es különösen a gyenge, változékony szelekben igen gyors, és a Balatonon éppen ilyen szél fújt. A győztes csapat: Christophe Péclard, kormányos Rodolphe Gautier, Fabian Racloz, Yves Guntern, Pénzes Attila, Fabien Froesch. 

A mezőny derékhada számára a küzdelem még messze nem ért véget. Amikor a Ventilo nyugatról behajózott a Tihanyi-szorosba, hogy negyed óra múlva célba fusson Balatonfüreden, sokan még a táv első harmadát sem teljesítették, és Siófok környékén vártak a szélre. Éjszaka érkezett egy északkeleti irányú frissülés, amely sok hajót egészen Badacsonyig repített. Pénteken 9 óráig 90 hajó futott be érvényesen, a keszthelyi pályajelet pedig már 410 hajó hagyta el, és vitorlázik jelenleg visszafelé Balatonfüred irányába.

Az eredmények és a befutó hajók listája folyamatosan olvasható a 47 Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj honlapján, a kekszalag.hu-n. Forrás: www.kekszalag.hu; Kép: EvoIvi Kenesei bója 

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top