Keresés
Close this search box.
2023 korda racing rallyecross eb nyirád előzetes kovács

Indul az európai hadjárat a Korda Racing számára

A hétvégén Nyirádon indul a 2023-es Rallycross Európa-bajnokság, és ez a viadal a Korda Racing számára egy újabb mérföldkőnek számít. Ugyanis Benyó Máté (Supercar) személyében Eb-újoncot avat a csapat, amely szeretné letenni a névjegyét a nemzetközi mezőnyben. A hazai rendezésű Eb-futam CrossCar betétversenyén pedig Kovács Domonkos veheti fel a kesztyűt ellenfeleivel.  A versenyzők formájával semmi gond, a magyar bajnokság szezonnyitóján, Máriapócson ugyanis mindketten megnyerték saját kategóriájukat.

Ennél nehezebb, ugyanakkor kihívásai miatt szebb idény még nem várt az off road szakágban a Korda Racing versenyzőire. A 2023-as szezonban ugyanis az idei Magyar Rallycross Országos Bajnokság mellett ezen a hétvégén éppen hazai pályán, Nyirádon kezdődő Európa-bajnokságon is  képviseltetik magukat. Benyó Máté – aki az elmúlt két esztendőben mindkétszer másodikként zárt összetettben, ráadásul a máriapócsi idénynyitón futamgyőzelmet aratott a Supercarban – élete és eddigi pályafutása legkeményebb feladatának megoldására készül. Máté a tavalyi év utolsó hónapjaiban érkezett új autójával, egy Peugeot 208 ERX-szel ott lesz nemcsak az Európa-bajnokság nyirádi idénynyitóján, hanem az idei kontinensviadal összes versenyén. Mint elmondta, teher alatt nő a pálma, az Eb-n a maximumot akarja kihozni magából.

Eddigi pályafutásom legkomolyabb megmérettetése elé nézek a hétvége folyamán. Életemben először állok rajthoz Európa-bajnoki mezőnyben és mérhetem össze a tudásom a kontinens legjobb rallycross versenyzőivel. Külön hatalmas öröm számomra, hogy hazai közönség előtt ejthetem meg a nemzetközi bemutatkozásomat egy olyan pályán, amelyet ismerek és nagyon szeretek. Nem szeretném magam előre bepozícionálni a mezőnyben, hiszen ahhoz egyelőre még túl sok az ismeretlen tényező. Egy stabil elődöntős pozíció azt hiszem, már remek bemutatkozás lenne egy ilyen népes és erős mezőnyben, de nem akarok se a csapatra se magamra nyomást vagy eredménykényszert helyezni. Szeretném élvezni a versenyhétvége minden egyes pillanatát, hiszen már az is egy hatalmas siker számomra, hogy hosszú évek kemény munkájával és egy fantasztikus csapattal a hátam mögött eljutottam erre a szintre. Mindent megteszek, hogy a legjobb teljesítményt hozzam ki magamból, meglátjuk, hogy ez zöldfülűként mire lesz elég. Remélem, nagyon sok szurkolóval találkozhatok majd a hétvége folyamán, hiszen azt gondolom, hogy ez a verseny nemcsak az én pályafutásomban, de a magyar autósport történetében is egy fontos viadal, hiszen velem együtt tíz magyar versenyző küzd meg a külföldi nagymenőkkel a minél jobb helyezésért – közölte Máté.

Ebben az évben csatlakozott a Korda Racing csapatához Kovács Domonkos, aki az Európa-bajnokság egyik betétfutamán a Crosscarok között áll majd rajthoz. Nem aprózta el a kategóriába való belépését, ugyanis azonnal egy futamgyőzelemmel kezdte a 2023-as magyar bajnoki idényt.

„Hétvégén megrendezésre kerül a Rallycross Európa-bajnokság magyarországi futama, ahol a Hankook Crosscar lesz az egyik betétfutam. Nagy izgalommal várom ezt a hétvégét. Bár ez a verseny nem lesz a bajnokság része, úgy gondolom, mivel majdnem a teljes mezőny indul, ez nagyon hasznos, jó felkészülés lesz a nyirádi bajnoki fordulóra. Mindent bele fogok adni, hogy meg tudjam ismételni a máriapócsi eredményemet, de elsődleges célom, hogy ne okozzak csalódást a nézőknek és a csapatomnak” – mondta Domonkos.

A Korda Racing csapatvezetője nem titkolja, nagyon várja már az idei Eb-nyitányt, ugyanis Mátéval együtt debütálhat a nemzetközi mezőnybe, és bízik abban, hogy mindkét fiatal versenyző megállja a helyét hétvégén.

„Ez az esztendő a csapat számára vízválasztó lesz, hiszen immár kilépünk a nemzetközi színtérre. Máté tudása alapján akár a legjobbak közé is bekerülhet. Erre minden esélyünk megvan, hiszen a nyirádi vörös katlant jó ismeri, másrészt futamgyőzelemmel kezdte az idei évet. Nagyon meg akarja mutatni, hogy igenis ebben a mezőnyben a helye, így nekünk is megvan a feladatunk, hogy segítsük őt, vegyük le a válláról azt a terhet, amit részben saját maga rakott oda. Ha kijön belőle az, ami benne van a kezében, lábában és fejében, akkor egy nagyon szép eredménnyel zárhatja az Eb-debütálását. Domi eddig kiválóan teljesített a teszteken és a bajnoki idénynyitón is, biztos vagyok benne, hogy sikerül mindezt erre a hétvégére átmentenie” – jelentette ki Spitzmüller Csaba.

A Korda Racing együttműködő partnerei:  Fenstherm Kontakt Kft., Tesco Biztosítás, Novo-Fire Kft, Sun&Fun Holidays Kft, Hetech-Trend Kft., Generalkommandó.

(Forrás és nyitókép: Korda Racing Kommunikáció)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top