amber szafari rali 2021 ogier

Kenyai kirándulás

2021-ben 19 év kihagyást követően tért vissza a Szafari Rali a Rali Világbajnokság versenynaptárába. Nagy csinnadrattával harangozták be a Rali Világbajnokság visszatérését Afrikába, s bár 2020-ban nem tudott debütálni a koronavírus járvány miatt, tavaly a szokásosnál kevesebb résztvevővel, de rendben lezajlott a nagy presztízzsel bíró raliverseny Kenyában.

A modern kori ralizáshoz alakították a helyszínt, de fő karakterisztikája megmaradt. Vagyis a nehéz, murvás utak, ahol csodás fotókat lehet készíteni háttérben az afrikai vadvilággal. Köves, szétszabdalt utak és kiszámíthatatlan időjárás állítja kihívás elé az Afrikába látogató versenyzőket. Mivel Kenyában még esős évszak van, s csütörtöktől esőt jósolnak, a száraz poros utak gyorsan iszapfürdővé válhatnak. S míg a tavaly idelátogató versenyzőknek nem kellett megküzdenie az extrém természeti elemekkel, olyan lesz mintha idén egy vadonatúj ralin vennének részt, révén teljesen más állapotok várják őket Afrikában. Már ha tényleg megérkezik az eső.

A világbajnokságban vezető Kalle Rovanperának nem sikerült zsinórban harmadszorra is nyernie idén Szardínián. Az ötödik hellyel kellett beérnie Olaszországban a Toyota sztárjának. Mivel még mindig 55 pontos előnye van az egyéni ponttáblán, bármi is történik Afrikában, a ponttábla első helyét nem veheti el tőle senki. Ennek ellenére nagyon is készül a hétvégi megmérettetésre a 21 éves autóversenyző.

Mivel ő vezeti az egyéni ponttáblát, így ő nyitja a ralit pénteken és rá hárul ismét a söprögetés szerepe. „Ez a szokásostól igencsak eltérő rali, s talán az, amit nem igazán élvezel teljesen az autóban ülve. Egyébként a látvány csodálatos. Különleges a helyszín, amelyhez kissé másként kell hozzáállnod. Szardínia nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de remélem, hogy Kenyában nem veszítünk annyi időt a kezdéssel és jó hétvégénk lesz.” – szögezte le a fiatal tehetség.

2021-ben Rovanpera legendás csapattársa, a nyolcszoros világbajnok Sebastien Ogier vihette haza Kenyából a győztes trófeát. S bár sem Ogier, sem a másik legenda, Sebastien Loeb nem vesz részt idén a teljes világbajnokságban, azért a Szafari Ralit egyikük sem hagyhatja ki. Ogier azért sem, mert a világbajnokságba visszatérő Szafari Rali első és második évének győzteseként szeretné beírni a nevét a történelemkönyvekbe. Sebastien Loeb viszont 2022 óta nem állt itt rajthoz, akkor a Citroennel az ötödik helyet sikerült begyűjtenie. Legutóbb Portugáliában állt rajthoz a két világklasszis, de sok babér nem termett ott számukra. Kíváncsian várjuk ezúttal mit tudnak letenni az asztalra.

„Kenya nagyon csodálatos. Azt hiszem erről a raliról van a legtöbb emlékem. 2002-ben nagyon másként nézett ki. A leghosszabb szakasz 120 km volt, mindenkit helikopter követett, s jelezte a vadállatokat a következő szakaszon. Most viszont egy tipikus rali, s Portugáliához képest a különbség az, hogy egyáltalán nincsenek tapasztalataim ezekről a gyorsasági szakaszokról. Mindig sokkal nehezebb megérkezni egy ralira, ahol még soha nem álltam rajthoz. Nem lesz egyszerű dolgom, de nagyon örülök, hogy részese lehetek.” – szögezte le Loeb.

Ezen a ralin az autók megbízhatósága pont annyira fontos, mint a gyorsasága, főleg mivel olyan utakon vág neki a mezőny a versenynek, amelyeket hónapok során égetett kőkeményre a nap melege. A tűző meleg, a töredezett utakon való száguldás, a por és a kóborló vadállatok együtt a helyenként változó tereppel, nagy kihívást jelentenek a mezőnynek, amelyen a pilótáknak meg kell mutatni, hogy mennyire okosan és taktikusan tudnak versenyezni még ilyen nehéz körülmények között is.

A rali

A 2022-es Szafari Rali három napon át tart, s a 19 gyorsasági szakasz 363,44 km-t tesz majd ki. A rali főhadiszállását direkt e célból építették a Kenya Wildlife Training Institute-nál. Ez a helyszín 100 km-re észak-nyugatra található Nairobitól, Kenya fővárosától. A tavalyi útvonal harmadát megváltoztatták idénre.

Csütörtökön Nairobiban veszi kezdetét a rali, s ezt délután a Kasarani szuperspeciális látványos gyorsasági szakasz követi északkeletre a város központjától. Pénteken három gyorsasági szakaszt teljesít a mezőny kétszer. Itt található a Kedong, a rali leghosszabb szakasza. Szombaton 134,90 km-nyi gyorsasági szakasz vár a mezőnyre. Vasárnap a nevével ellentétben a csodálatos környezetben fekvő Hell’s Gate Power Stage zárja a ralit. Az utolsó nap hat gyorsaságija összesen 99,62 km lesz.

(Forrás és nyitókép: Amber PR)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top