A csütörtök esti megnyitó ünnepséggel megkezdődött a jet-ski Magyar Nagydíj Európa-bajnoki és junior világbajnoki futam a Nyíregyházához közeli Leveleki Szabadidőpart taván. A péntektől vasárnapig zajló, sorozatban immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő hazai rendezésű világversenyen 20 nemzet sportolói indulnak. A magyar színeket 20-an, köztük 11 utánpótláskorú versenyző képviselik – adta hírül a Magyar Jet-ski Szövetség.
A három versenyből álló, 2022-es jet-ski Európa-bajnokság a lengyelországi és a portugáliai futam után hazánkban zárul, és az Eb-fordulóval együtt rendezik meg a Ski (álló) junior világbajnokság idei versenyét a 10-12 és a 13-15 éves korosztályokban.
A megnyitón Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője beszédében hangsúlyozta: büszke rá, hogy Levelek immár negyedszer ad otthont a Magyar Nagydíjnak. Hozzátette: reméli, hogy az időjárás javulni fog, abban viszont biztos, hogy a verseny az idén is magas színvonalú lesz.
Luca Filiberti, a nemzetközi szövetség, a UIM Aquabike Bizottságának elnöke megköszönte a magyar szövetség szervező munkáját és vendégszeretetét. Az olasz sportvezető dicsérte a helyszínt, és reményét fejezte ki, hogy jövőre is sor kerülhet erre az eseményre.
Végül Czeller Béla, a Magyar Jet-ski Szövetség elnöke üdvözölte a versenyzőket, azok csapattagjait, és sikeres, balesetmentes versenyzést kívánt az indulóknak.
A versenyek az összesen 13 álló, ülő és freestyle kategóriában a pole pozíciós futamokkal kezdődnek. Ezeket követően kategóriánként három futamot bonyolítanak le, és azok összesítése dönti el a Magyar Nagydíj végeredményét.
(Nyitókép: Kis Ákos)
Szólj hozzá