Vasárnap este e-mailt küldött a katari szövetség a QSS versenysorozat meghívott versenyzőinek, többek között Kis Viktóriának is, melyben megköszönték a pilóták eddigi részvételét és sok sikert kívántak számukra a további versenyeikhez, más bajnokságokban. A levél indoklást nem tartalmazott.
Wicca korábban több dobogós helyezést is elért és nagy reményekkel várta a következő futamot. Kelemenné Szilágyi Noémi, menedzsere is értetlenül áll a történtek előtt, de bizakodva tekint előre.
„Véget ért egy korszak a H-MOTO Team életében. Kezdhetném így is a most következő összefoglalómat, de ennek szomorú utóhangja lenne! Mi pedig csak örülhetünk, hiszen a katari versenyek alkalmával számos olyan élménnyel gazdagodtunk, ami keveseknek adatik meg a motorversenyzők világában! Az ott szerzett tapasztalatból is tudunk tovább építkezni.
De miért is írok múlt időben? Mert pár órával ezelőtt érkezett a levél a katari szövetségtől, melyben magyarázat és indoklás nélkül megköszönték az eddigi részvételt és a továbbiakban sok szerencsét kívántak Wiccának.
Mivel meghívott versenyzőként nem lenne illedelmes megkérdezni, hogy mi az oka, ezért csak találgatni tudunk. Azóta már kiderült, az ÖSSZES meghívott pilóta megkapta ezt a levelet, tehát azok is, akik immár öt-hat éve versenyeztek Katarban.
Találgatunk, tippelünk, ki mire gondol, mi lehet az a komoly indok, amiért hirtelen, a szezon közepén egyszer csak véget vetnek egy versenysorozatnak. Gazdaság? Politika? Biztonság? Bármi is legyen az, így lesz jó, hiszen lesz lehetőségünk új ajtókat kinyitni új kihívásokat megcélozni.
Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, akik figyelemmel kísérték a katari bejelentkezéseinket, akik akár csak egy biztató szóval buzdítottak bennünket! Külön köszönjük a Katarban élő magyaroknak azt a leírhatatlan kedvességet és támogatást, amit felénk tanúsítottak! Hiányozni fogtok!”
Szólj hozzá